Harc Barcelona főteréért

Reggel óta kétszer cserélt gazdát Barcelona főtere: a rendőrök erőszakkal kikergették a fiatal tüntetőket a térről, ám ők néhány órával később vissza is tértek. A hatóságok akciójának 130 sérültje volt.

Visszafoglalták Barcelona központi terét a tüntetők. A Plaza de Catalunyát ma reggel erőszakkal kiürítették a rendőrök, az akciónak legalább 130 sebesültje volt. A kilátástalan helyzetük miatt lassan már két hete tüntető fiatalok, a Május 15-e mozgalom tagjai és szimpatizánsai a földön ülve próbálták megakadályozni, hogy elvigyék őket a rendőrök.

Utóbbiak végül gumibotokkal felfegyverkezve álltak neki a tömegoszlatásnak. A barcelonai rendőrség arra hivatkozott, hogy a teret ki kell takarítani, hiszen lassan egy sátortáborhoz hasonlít. Begyűjtöttek számos tárgyat (például üvegeket és botokat), amivel a szombaton rendezendő Bajnokok Ligája döntője után, a Barcelona győzelme esetén megzavarhatnák a közrendet. (A mérkőzést Londonban játsszák, a Barcelona ellenfele a Manchester United).

A tüntetők azonban néhány órával később visszatértek és ismét birtokukba vették a teret. A madridi belváros központi terét, a Puerta del Solt megszálló társaik felháborodva reagáltak a barcelonai rendőri „brutálisnak” minősített fellépésre. Ők egyelőre maradnak, bár a madridi vállalkozók szövetségének elnöke levélben fordult Rubalcaba spanyol belügyminiszterhez, hogy tegyen végre rendet – írta az El País. (A Puerta del Solon múlt hét végén betiltották a tüntetést, de a rendőrök végül nem szereztek érvényt a határozatnak).

A vállalkozók úgy vélik, hogy a táborozó fiatalok rontják a főváros imázsát és tönkreteszik a városközpont üzleteinek forgalmát. Érthetetlennek tartják, hogy míg a vidéki nagyvárosokban a rendőrök a sarkukra álltak, addig pont a fővárosban nem képesek rendet csinálni. Az ellenzéki Néppárt madridi vezetője úgy vélekedett: Lassan itt az ideje, hogy megkérjék Zapatero miniszterelnököt: nyilvánítsa katasztrófa sújtotta területté a központot.

A május közepén kezdődött demonstrációhoz egyre többen csatlakoznak, Madrid mellett Barcelonában, Bilbaóban és más spanyol nagyvárosokban is tiltakoznak. A résztvevők, akik „felháborodott, dühös csapatnak” nevezik magukat, arról beszélnek, hogy elegük lett: évek óta nincs rendes munkájuk, a szüleik tartják el őket, vagy néhány hónapos szerződésekkel tengődnek. Az egyetemi diploma semmit sem ér. Ha nincs munka, nem tudnak különköltözni, családot alapítani.


Reggel rohamrendőrök kergették ki a tüntetőket Barcelona főteréről
Riot police scuffle with demonstrators, who are gathered to protest against government austerity measures, at Barcelona's Plaza de Catalunya May 27, 2011. REUTERS/Albert Gea (SPAIN - Tags: POLITICS CIVIL UNREST IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.