Hamisan vádolták a Korán-égetés miatt agyonvert afgán nőt

Hamisan vádolták azt az afgán nőt, akit csütörtökön Kabul központjában agyonvert és megégetett a feldühödött tömeg, mert elterjedt róla az a hír, hogy állítólag elégette a muzulmán szent könyv, a Korán egyik példányát.

A rendőrkapitány ígéretet tett arra, hogy a lincselés résztvevői megkapják büntetésüket. Tizenhárom embert, köztük nyolc rendőrtisztet már őrizetbe vettek az afgán hatóságok.

A közösségi oldalakon az utóbbi napokban elterjedt videofelvétel tanúsága szerint a helyszínen tartózkodó rendőrök nem akadályozták meg, hogy a férfiakból álló tömeg fényes nappal halálra verje és felgyújtsa a 32 éves nőt.

Asraf Gáni afgán elnök elítélte a kegyetlen gyilkosságot, azonban egy afgán hitszónok és egy rendőrségi tisztségviselő is helyeselte pénteken a tömeg tettét.

Nadzsibulla, Farhunda fivére elmondta, hogy húga az iszlám tanulmányok oktatója volt, és tagadta a szülők korábbi kijelentéseit, miszerint pszichés problémákkal küzdött volna. Ezt csupán azért mondták, hogy megvédjék a családot a további támadásoktól – tette hozzá.

Farhunda vasárnapi temetésén több százan vettek részt, köztük politikusok és tisztségviselők. Koporsóját a szokásoktól eltérően nők vitték a vállukon.

Sokan úgy vélik, hogy a nőket továbbra is másodrangú állampolgárként kezelik Afganisztánban. A tálibok uralma idején a nők nem járhattak iskolába, nem dolgozhattak, és férfi kísérő nélkül nem hagyhatták el az otthonaikat. Miután 2001-ben megbukott a tálib rezsim, a nők helyzete sokat javult, az utóbbi időben e téren azonban ismét visszalépés tapasztalható.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.