Hamis diplomák az ukrán felsővezetésben

Ukrajnában több mint 30 magas beosztású állami tisztségviselőt gyanúsítanak azzal, hogy hamis egyetemi diploma alapján tölti be állását – közölte szerdán luhanszki sajtókonferenciáján Hennagyij Moszkal ellenzéki ukrán parlamenti képviselő.

A korábban belügyminiszter-helyettesi tisztséget betöltő rendőrtábornok elmondta: az áldiplomás ukrán főhivatalnokok rendszerint feltűnés nélkül felmondanak a munkahelyükön, amikor felmerül a gyanú, hogy nem valódi a felsőfokú végzettségükről szóló oklevelük. Így járt el annak idején Andrij Kiszlinszkij, a nemzetbiztonsági szolgálat, az SZBU vezetőjének helyettese, aki hamis jogi diploma alapján töltötte be a magas tisztséget – idézte a honatyát a golos.ua ukrán hírportál. Mint kifejtette, Kiszlinszkijt a bíróság felmentette a közokirat-hamisítás vádja alól, mert úgy vélte, hogy állásának a feladása után úgymond nem jelent veszélyt a társadalomra.

Újabban a magas állami tisztségeket betöltő hivatalnokok kifinomultabb módszerekkel jutnak diplomához: oroszországi, moldovai vagy kazahsztáni felsőoktatási intézményektől beszerzett igazolásokkal ukrajnai egyetemek utolsó évfolyamaira iratkoznak be, és immáron ott kapnak – továbbra is tanulás nélkül – legitim diplomát – mondta el Moszkal, megjegyezve, hogy a Kiszlinszkij-féle eset után lefolytatott vizsgálat eredményeként 32 hivatalnokkal szemben merült fel a gyanú, hogy soha nem jártak arra az egyetemre, amelynek a diplomáját felmutatták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.