Hamburgban bezárták a 9/11-es merénylők mecsetjét

A Focus című hetilap egy helyi hírszerzési forrást idézve arról írt, hogy a ma már Tajbának nevezett mecset ismét iszlamista harcosok toborzóhelyévé vált.

Az akkoriban al-Kudsznak (Jeruzsálem) nevezett imaház találkozóhelyül szolgált a merényletekre készülő terroristáknak, illetve néhányukat ott szervezték be. A mecsetet gyakran felkereste Mohammed Atta, a támadások egyik fő szervezője és kivitelezője, hogy cinkostársaival találkozzon. Egy közlemény szerint betiltották azt a kulturális szervezetet is, amely az imaházat működtette. A helyi belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a rendőrség átkutatja az épületet, és már sok anyagot lefoglaltak, köztük több számítógépet is. Letartóztatásról egyelőre nincs hír. A ma már Tajbának nevezett mecset ismét a szent háborúra, dzsihádra készülő iszlamista harcosok találkozó- és toborzóhelyévé vált - mondta a szóvivő.

A Tajba-mecset előtt őrködnek rendőrök Hamburgban 2010. augusztus 9-én.
Hamburg, 2010. augusztus 9. A Tajba-mecset előtt őrködnek rendőrök Hamburgban 2010. augusztus 9-én, miután a hatóságok bezárták az egykor az Egyesült Államok ellen 2001. szeptemberi terrortámadások végrehajtói által használt muzulmán templomot. Az akkoriban al-Kudsznak (Jeruzsálem arab neve) nevezett mecsetet azért zárták be, mert ismét iszlám radikálisok találkozóhelyévé vált. (MTI/EPA/Bodo Marks)

A hamburgi elhárítás egy tavalyi jelentésében feltárta, hogy a "kulturális szervezet" tagjai közül egy 11 fős csoport márciusban Üzbegisztánba utazott, és ott kiképzésben vett részt a radikálisok egyik táborában. A csoport tagjainak többsége közel-keleti származású német vagy kaukázusi származású személy volt. A német hatóságok áprilisban közölték, hogy országszerte 1100 embert figyelnek mint potenciális iszlám terroristát, és 350 nyomozás van folyamatban a harcos iszlamista körökkel fenntartott kapcsolatok gyanúja miatt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.