Halpiacon és menekülttáborban robbantottak

Öngyilkos merénylők robbantottak egy halpiacon és egy menekülttáborban Csád nyugati részén, Baga Solában szombat délután. Legalább 30 ember meghalt, ötvenen kórházba kerültek.

Szemtanúk szerint három bomba robbant a nyugat-csádi Baga Solában tegnap délután. Az egyik egy forgalmas halpiacon, kettő pedig a város szélén álló menekülttábornál. Hivatalos források szerint legalább 37 ember halt meg, beleértve az öngyilkos merénylőket is, akiknek számát ötre teszik - írja a BBC.

A Csád tó partján fekvő város szélén álló táborban több tízezer nigériai menekült él, akik a Boko Haram támadásai miatt hagyta el hazáját. Csád ad otthont egy új, regionális erőnek, melyet a nigériai székhelyű militáns iszlamista szervezet kezelése érdekében hoztak létre. Benin, Kamerun, Csád, Niger és Nigéria megállapodott arról, hogy közösen létrehoznak egy 8700 fős katonai alakulatot a Boko Haram ellen, de ezt finanszírozási problémák miatt még nem kezdték el működtetni.

A szombati támadások mögött is a Boko Haramot sejtik. A terrorista csoport először idén júniusban vetett be öngyilkos merénylőket Csádban. A célpont a főváros, N'Djamena volt. Az országban azóta betiltottá a teljes arcot eltakaró fátylak viselését, hogy azt a terroristák ne használhassák álcaként, valamint újra bevezették a halálbüntetést, amit terrorcselekmények elkövetéséért szabhatnak ki.

A Boko Haram hat éve tartó felkelésének középpontja a nigériai Borno állam, mely a csádi határszakasz mellett található. Az év elején Csád nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nigériai hadsereg jelentős területek foglalhasson vissza a terrorszervezettől, amire válaszul a Boko Haram az elmúlt hónapokban még több öngyilkos merénylővel válaszolt. A múlt héten a szervezet két újabb propagandavideót töltött fel az internetre, ami arra utal, hogy harcosaik száma továbbra is nagy.

Az egyik videóban egy csoport ismét megerősítette elkötelezettségét az Iszlám Állam, valamint annak vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi mellett.

Az Amnesty International szerint a Boko Haram 2009 óta legalább 17 ezer embert, többségében civileket gyilkolt meg.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.