Hálóval győznék le Ficót

Siet (Háló) néven új szlovák párt megalakulását jelentette be Radoslav Procházka neves alkotmányjogász és egyetemi oktató. A negyvenkét éves politikus indult az idei elnökválasztáson, amelyen 21,2 százalékos támogatottsággal minimális különbséggel szorult csak a harmadik helyre.

Több mint négyszázezer támogató voksot kaptam, ekkor határoztam el végérvényesen, hogy erre a jelentős erőre, valamint a lakóhelyeiken és régiójukban ismert, feddhetetlen előéletű személyekre támaszkodva olyan pártot alapítok, amely valóban a polgárokat szolgálja, tettrekész tisztségviselői révén pedig behálózza az egész országot – közölte. Bejelentette azt is, hogy lemond képviselői mandátumáról, amelyet még a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) tagjaként szerzett, és miután kilépett ebből a pártból, nem tartja tisztességesnek, hogy maradjon a pozsonyi parlamentben.

Procházka szerint a Háló nem hagyományos jobboldali erő, hanem inkább néppárt szeretne lenni. – A mi célunk elsősorban az, hogy eredményes ellensúlyai legyünk, s kellő alternatívát kínáljunk a Robert Fico vezette Smer-SD párttal szemben, amely képtelen megoldani az ország társadalmi és szociális gondjait. Mi arra törekszünk, hogy a fiatalok és mások idehaza is találjanak végzettségüknek megfelelő megélhetést, itthon boldoguljanak, ne kelljen egyre nagyobb számban elhagyniuk a hazájukat – szögezte le a pártalapító. Érdeklődésünkre elmondta, hogy pártjának vezetőségében magyar és más nemzetiségű polgárok is lesznek. A Háló a késő ősszel sorra kerülő szlovákiai helyhatósági választásokon már indulni fog.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.