Megölték a pakisztáni tálibok vezérét

Életét vesztette egy amerikai légicsapásban Bajtullah Mehszúd, a pakisztáni tálibok vezetője. Bizonyíték egyelőre nincs, de az információt a lázadó vezér egyik harcostársa is megerősítette. Mehszúd állt a Benazir Bhutto volt miniszterelnök elleni halálos merénylet mögött.

Rehman Málik pakisztáni belügyminiszternek a halálhírről szóló bejelentésével összhangban nyilatkoztak névtelenül amerikai illetékesek is, de mindkét forrás hangsúlyozta, hogy egyelőre nincs bizonyíték a kezükben. – Okkal feltételezhetjük, hogy Mehszúd halott, de egyelőre nem tudjuk minden kétséget kizáróan megerősíteni – fogalmazott egy amerikai tisztségviselő.

Később Kafajat Ullah tálib parancsnok, Mehszúd harcostársa az AP amerikai hírügynökségnek telefonon bejelentette a halálhír igaz. "Megerősítem, hogy Baitullah Mehszúd és felesége meghalt az amerikai rakétatámadásban Dél-Vazirisztánban” – mondta, de további részleteket nem árult el.

A terroristavezér az apósa háza ellen amerikai robotrepülőgépekkel végrehajtott rakétatámadásban vesztette életét. Az Afganisztánnal szomszédos Dél-Vazirisztán régióban szerdára virradóra végrehajtott akció után pakisztáni hírszerzési források közölték, hogy a légicsapásban életét vesztette Mehszúd felesége, a terroristavezér egyik fivére és hét testőre. Már az akció után felröppentek azonban olyan hírek, hogy Mehszúd is megsebesülhetett, sőt életét veszthette a rakétatámadásban.

Az Egyesült Államok márciusban ötmillió dolláros vérdíjat tűzött ki Mehszúdra, s ezt Iszlámábád átszámítva további 615 ezer dollárral fejelte meg. A feltehetően az al-Kaida nemzetközi terroristahálózattal is kapcsolatban álló férfi az első számú közellenség Pakisztánban; a helyi hatóságok azt gyanítják, ő áll az elmúlt két évben a dél-ázsiai országban végrehajtott számos öngyilkos merénylet, lefejezések és egy sor másik gyilkosság mögött. A hatóságok az ő számlájára írják többek között azt a 2007. decemberi merényletet is, amelyben életét vesztette Benazir Bhutto korábbi pakisztáni kormányfő.

Mehszúd holttestének azonosítását nehezíti, hogy helyszíni mintavétel esetén sincs olyan DNS-minta, amellyel össze lehetne hasonlítani az övét. A harmincas éveit taposó lázadó vezérnek korábban már többször is keltették halálhírét.

Bajtullah Mehszúd (balról a második) rioprterekkel a pakisztáni Dél-Vazirisztán tartományban 2008-ban
Taliban commander Baitullah Mehsud (2nd L) speaks to reporters in Pakistan's South Waziristan tribal region May 24, 2008. Chief of Tehreek Taliban-e-Pakistan or Taliban movement of Pakistan Baitullah Mehsud has denied his involvement in assassination of Benazir Bhutto. Mehsud vowed on Saturday to carry on fighting NATO and U.S.-led forces in Afghanistan regardless of negotiations for a peace deal with the government of Pakistan, local media reported. REUTERS/Stringer (PAKISTAN)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.