Hallani sem akar tűzszünetről a thai kormány

A thaiföldi ellenzék vezetői elfogadták kedden, hogy a parlament felsőházának közvetítésével kezdjenek ismét tárgyalásokat a kormánnyal. A kabinet ugyanakkor elutasította a vörösinges tüntetők tűzszüneti felhívását.

- Készek vagyunk megkezdeni a tárgyalásokat, mivel az elkeseredett összecsapások folytatása csak még több áldozathoz vezet - jelentette ki Nattavut Szaikua, a tüntetők egyik vezetője, hozzátéve, hogy nem szabnak semmilyen feltételt a szenátusi közvetítéssel szemben. A kormány egyelőre nem reagált az ellenzéki közlésre, s Bangkokban kedden folytatódtak a szórványos összecsapások.

Az utcai harcok múlt csütörtöki kiújulása óta 38 ember halt meg a thaiföldi fővárosban. A vörösingesek hétfőn még az ENSZ közvetítését kérték, ezt azonban a kormány elutasította. A szenátus 64 tagja ezután ajánlotta fel közvetítését, egyúttal tűzszünetre szólítva fel a szemben álló feleket.

Kedden hírek jelentek meg arról, hogy a tüntetők belvárosi táborhelyét körbezáró katonák hamarosan megostromolják a táborhelyet, erre azonban a déli órákig nem került sor. Elemzők úgy vélik, hogy a hadsereg vezetésében továbbra sincs egyetértés a további lépéseket illetően, mivel tartani lehet attól, hogy egy nagyszabású katonai fellépés csak elmélyítené a több mint két hónapja tartó súlyos belpolitikai válságot.

Szuthep Thaugszuban miniszterelnök-helyettes kedden képtelenségnek minősítette az ellenzék tűzszüneti felhívását. Nattavut Szaikua előző nap azzal a javaslattal állt elő, hogy a katonák ne lőjenek a tüntetőkre, viszont engedjék be a vörösingesek táborába azokat, akik csatlakozni akarnak hozzájuk. - Teljes képtelenség - reagált Szutep, azt hangoztatva, hogy a biztonsági erők nem civilekre lőnek, hanem a dolgukat végzik a hatóságok utasítására. Mint mondta, a terroristák azok, akik lőnek, a biztonsági erők csak jogos önvédelem esetén használják fegyvereiket. Szutep egyúttal védelmébe vette a vörösingesek táborhelyének blokádját, arra hivatkozva, hogy a tüntetést kordában kell tartani. A rendőrség szerint továbbra is mintegy ötezer férfi és nő tartózkodik a tüntetők autógumikkal, bambuszrudakkal és szögesdróttal elbarikádozott táborában, miután nem fogadták el a hatóságok vasárnapi ajánlatát, amely szabad eltávozást ígért mindenkinek.

A kormány és az ellenzék tárgyalásai múlt csütörtökön szakadtak meg, miután Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök - a vörösingesek túlzott követeléseire hivatkozva - visszavonta tíz nappal korábban tett javaslatát, hogy november közepén előre hozott választásokat tartanak. Még aznap fejen lőtték a tüntetők oldalára átállt Kattija Szavaszdipol tábornokot (később belehalt sebesülésébe), s a hadsereg blokád alá vonta a vörösingesek táborát. Az azóta tartó összecsapásokban a tüntetők parittyákkal, petárdákkal és Molotov-koktélokkal támadják az ellenük kivezényelt katonákat, akik pedig engedélyt kaptak éles lőszer használatára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.