Halálra késeltek egy diákot Csehországban

Egy tanulót megölt, két diáklánynak súlyos, egy kommandósnak pedig könnyebb sérülést okozott az a nő, akiről egyelőre nem tudni, miért hajtotta végre véres tettét a morvaországi Zdár nad Sázavou kereskedelmi szakközépiskolában.

Lapunk megkeresésére Dana Cirtková rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a huszonhat esztendős tettes nem sokkal a tanítás megkezdése előtt sompolygott be az épületbe, nekiesett egy diáklánynak. Osztálytársa védelmezni akarta, mire őt többször úgy megszúrta, hogy a fiú röviddel ezután meghalt. Az ámokfutó még egy diáklányt késelt meg, majd egy továbbit túszként magával hurcolt, akinek a megölésével fenyegetőzött. A helyszínre érkezett kommandósok azonban rövid tusa után elektrosokkos fegyverrel ártalmatlanná tették, majd pedig a helyi rendőrőrsre vitték.

A gyilkos kihallgatása során állítólag egyelőre csupán annyi derült ki, hogy Ostrava környékéről való, állítása szerint véletlenül vetődött a kisvárosba, ahol nincs ismerőse. Mindeközben az idnes.cz munkatársai kiderítették, hogy a nő tavaly a morvaországi Opava egyik forgalmas utcáján már megkéselt egy lányt, akit akkor járókelők szabadítottak ki. Letartóztatása után elrendelték a tettes gyógykezelését egy pszichiátriai intézetben. Néhány héttel ezelőtt azonban a fellebviteli bíróság szakértőkre hivatkozva úgy határozott, hogy elegendő, ha rendelőintézeti kezelésre jár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.