Halálra is ítélhetik a gyermekét álló kocsiban felejtő apát

Olyan esetről van szó, amelyben a halálos ítélet is elképzelhető – mondta Frank Cox a Georgia szövetségi állam egyik bíróságán tartott csütörtöki tárgyalás után.

A rendőrség szerint a 33 éves Justin Harris június 18-án 22 hónapos kisfiát, Coopert hét órán át a tűző napon álló gépkocsi hátsó ülésén lévő gyermekülésbe szíjazva hagyta, miközben dolgozott.

Harris vallomása szerint a kocsiban felejtette a fiát és csak akkor döbbent rá, mi történt, amikor ismét kocsiba szállt. Néhány perces vezetés után visszafordult, meglátta a fiát és azonnal segítséget kért.

Cox bíró szerint azonban nehezen érthető, hogyan "szállhatott be az apa a kocsiba és indulhatott el anélkül, hogy törődjön a fia állapotával".

A tárgyaláson egy rendőr elmondta, hogy a férfi a kérdéses napon szexuális tartalmú sms-eket és fényképeket küldözgetett különböző nőknek, közöttük egy 17 éves kamaszlánynak. Előző nap az interneten kutatott az után, hogyan lehet túlélni a börtönt és a napon leparkolt autókban haldokló állatokról készült videókat nézegetett.

A rendőr szerint Harris és a felesége, Leanna közömbösen fogadta a gyermekük halálhírét. A férfi fivére viszont azt monda a bíróságon, hogy Harris szerette a kisfiát.

A bíró elutasította az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezést - írja ahirado.hu.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.