Halálosan megfenyegették a szlovák miniszterelnököt

A szélsőbaloldalnak nem tetszik, hogy szeptembertől a fasizmus, mellett a kommunizmus bűntetteinek tagadása is szabadságvesztéssel büntethető Szlovákiában.

Több politikussal és vállalkozóval együtt halállal fenyegették meg Iveta Radicová miniszterelnököt egy, az interneten megjelent felhívásban - adta hírül a szlovák közszolgálati rádió.

A szélsőségesek honlapján a Polgári Konzervatív Párt (OKS) politikusait a bűnöző burzsoá propaganda képviselőiként bélyegzik meg, remélve, hogy ők is olyan sorsra jutnak, mint a pártállam áldozatai. A múlt század ötvenes éveiben kicsúcsosodó, osztályalapú erőszak minden megnyilvánulását pozitívan értékeli a honlap, amely szerint fenn kell tartani a proletárdiktatúrát.

A honlap létrejötte összefügg azzal, hogy az OKS kezdeményezésére szeptembertől nemcsak a fasizmus, hanem a kommunizmus bűntetteinek tagadása is szabadságvesztéssel büntethető. Ondrej Dostál OKS-alelnök szerint csak szóbeli támadásról van szó, ezért nem kér rendőri védelmet.

Robert Kalinák (Smer-SD) volt belügyminiszter szerint az ilyen szélsőséges megnyilvánulásokat folyamatosan figyelni kell. A rendőrség hangsúlyozza, ellenőrzi a szélsőséges nézeteket vallók tevékenységét, és szükség esetén fel is lép ellenük.

Iveta Radicovának újabb kormányválságot kell elhárítania
Slovakia's Prime Minister Iveta Radicova arrives at the European Council building ahead of an euro zone leaders crisis summit that could lead to a new bailout plan for debt-stricken Greece, in Brussels July 21, 2011. REUTERS/Eric Vidal (BELGIUM - Tags: POLITICS BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.