Halálosan megfenyegették a minisztert a szélsőjobb bírálatáért

Halálos fenyegetésekről számolt be egy vasárnapi lapinterjúban a német kormány igazságügyi minisztere.
Heiko Maas a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúban elmondta, hogy a fenyegetések száma megugrott, miután nyilvánosan Németország szégyenének nevezte a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalmat. Hozzátette, hogy halálos fenyegetéseket is kap, a kilátásba helyezett támadás helyszínének és időpontjának megjelölésével együtt, és volt olyan eset is, hogy egy kilenc milliméteres lőszert talált otthonának postaládájában.

Elmondta, hogy húszéves politikai pályafutása alatt soha nem tapasztalt annyi durvaságot, mint manapság. A szociáldemokrata párt (SPD) politikusa úgy vélte, hogy a fenyegetések mindenekelőtt a Pegida, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt és a Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) támogatói, és a többi olyan szervezet híveinek köréből érkezik, amelyek a „szélsőjobboldali sarokba" tartoznak.

Hangsúlyozta, hogy testőrök által védett miniszterként nincs mitől tartania, nem úgy, mint sok helyi politikusnak, akiket ugyancsak érint a szélsőjobboldali gyűlölet. Ez az, ami miatt "igazán aggódnunk kellene" - mondta.

A Welt am Sonntag című vasárnapi lap beszámolója szerint fenyegetések érik az ellenzéki Zöldek egyik társelnökét, Cem Özdemirt is. A török származású politikus irodavezetője a lapnak azt mondta, hogy hozzászoktak már a gyalázkodáshoz és sértegetésekhez, de soha korábban nem kaptak annyi halálos fenyegetést, mint mostanában. Elmondta, hogy a berlini rendőrség fokozta jelenlétét a politikus lakásának környékén.

Cem Özdemir az Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdett örményellenes vérengzéseket népirtásnak minősítő parlamenti határozat egyik kezdeményezője, és számos alakalommal kritikusan nyilatkozott Recep Tayyip Erdogan török államfő tevékenységéről.

Szerinte a fenyegetések összefüggésben lehetnek mindezzel. "A jobboldali radikalizmus nem német kiváltság, sajnos Törökországban és a németországi török körében is jelen van" - mondta a Zöldek társelnöke a Welt am Sonntagnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.