Halálos összetűzések Tibet miatt

A délnyugat-kínai Szecsuán tartomány két tibetiek lakta körzetében is voltak zavargások az elmúlt 48 órában.

Kedden a biztonsági erők éles lőszerrel támadtak kilőttek a Ganzi prefektúra Seda nevű székhelyén, ahol rendkívüli állapotot hirdettek. A hivatalos Hszinhua hírügynökség egy halottról és egy súlyos sebesültről, illetve több mint tíz személy őrizetbe vételéről számolt be. A jelentés szerint késekkel, Molotov-koktélokkal felfegyverkezett tömeg rátámadt a helyi rendőrség épületére, megsebesítve egy tucat egyenruhást. Hétfőn a szomszédos Luhou járási központ egyik kolostorától indult a renddbontás. Ekkor a Hszinhua szerint több mint százan támadták meg a rendőrőrsöt, az egyik támadó itt is életét veszette. A rendbontásra az a rémhír szolgáltatott alapot, hogy több szerzetes készült felgyújtani magát. A londoni székhelyű Free Tibet emlékeztet arra, hogy az utóbbi évben 16 tibeti gyújtotta fel magát, és közülük többen belehaltak égési sebeikbe.

A nyugati hírügynökségek, így az AP és az AFP tudósítója hiába próbált telefonálni Sedába és Luhouba, a hívásokat semmilyen intézménynél sem fogadták.

A kínai sajtó az elmúlt hónapokban az indiai Dharamszalában száműzetésben élő dalai lámát és környezetét tette felelőssé a szerzetesek önégető akciójáért. A pekingi külügyminisztérium szóvivője az MTI jelentése szerint maga is „az elszakadási törekvéseket segítő külföldi csoportokat” említett. Huang Lej (Huang Leiszóvivő hangsúlyozta, „a kínai kormány, mint mindig, a jövőben is fel fog lépni a bűnözés ellen, és elszánt a normális társadalmi rend fenntartása tekintetében. A tibeti függetlenséget támogató külföldi erők rémhíreket gyártanak, elferdítik a valóságot és olyan ügyekkel, mint Tibet, hitelteleníteni szeretnék a kínai kormányt”.

Az amerikai kormányzat mellett működő tibeti ügyek különleges koordinátora, Maria Otero felszólította Pekinget, hagyjon fel a feszültségkeltő, a tibetiek vallásgyakorlását, kulturális és nyelvi identitását elnyomó politikájával. Victoria Nuland washingtoni külügyi szóvivője kérdésre válaszolva érzékeltette, hogy a tibeti ügy nyilvánvalóan terítékre kerül, amikor a jövő hónapban Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai alelnök a Fehér Házban tesz látogatást.

Megfigyelők szerint a kínai biztonsági erők mostani kemény fellépése annak jele, hogy meg akarják előzni a 2008 tavaszán kitört felkelésszerű zavargásokat, A Tibet fővárosából, Lhászából március 14-én indult, eredetileg békés tüntetés szétzavarását követően etnikai alapú, han kínaiak és hui muzulmánok elleni erőszakoskodásra, gyújtogatásokra került sor. A hivatalos kínai sajtó szerint a vandál támadásoknak 18 civil áldozata volt, amire a fegyveres erők aztán határozottan válaszoltak a rend helyreállítása érdekében. A lhászai incidensek gyorsan továbbterjedtek a Tibeti Autonóm Tartományon kívüli, részben tibetiek lakta körzetekre, így Kanszu (Gansu), Csinghaj (Qinghai) és Szecsuán tartományra is. Nyugati hírügynökségek tibeti utazási irodáktól azt az információt kapták, hogy februártól várhatóan korlátozzák a külföldi turistacsoportok fogadását.

Tibeti szerzetesek Szecsuán tartományban. Peking meg akarja előzni az új zavargáshullámot
Two Tibetan monks walk near the entrance gate to the Namo Monastery, founded over 1,100 years ago but re-built 400 years-ago after it was burned down, located on the outskirts of Kangding in Sichuan province February 23, 2009. Tibetans in Kangding, a town historically part of Tibet and heavily populated by them, are preparing to mark their new year on February 25 amid heavy security. This year's anniversary is extra sensitive as 2009 also marks the 50th anniversary of flight into exile of Tibet's spiritual leader, the Dalai Lama, after an abortive uprising against Chinese rule. REUTERS/David Gray (CHINA)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.