Halálos ítélet a negyvenkét évvel ezelőtti mészárlásokért

Szalahuddin Kvader Csodhuri az ellenzéki Bangladesi Nemzeti Párt első tagja és az első hivatalban lévő parlamenti képviselő, akit elítélnek az 1971-es függetlenségi háborúban elkövetett bűntettekért.

Kedden Dakkában halálra ítéltek egy ellenzéki politikust az 1971-es függetlenségi háború alatt elkövetett mészárlások miatt. Szalahuddin Kvader Csodhuri a vezető ellenzéki iszlamista tömörülés, a Bangladesi Nemzeti Párt (BNP) első tagja, akit elítélnek a forradalomban elkövetett bűntettekért. Csodhurit a kormányzó Awami Liga által 2010-ben felállított speciális törvényszék az 23 vádpontból kilencben találta bűnösnek.

Csodhuri az első bangladesi politikus, akit hivatalban lévő képviselőként elítélnek. Népirtással, emberrablással és hinduk erőszakos iszlámra térítésével vádolták. Csodhuri apja a Banglades függetlenségét ellenző iszlamista politikai elit egyik vezéralakja volt, aki a csittagongi családi házban állítólag kínzókamrát tartott fenn.

A bíró két és fél órán át olvasta az ítéletet a tárgyalóteremben, amelyet Csodhuri folyamatos közbeszólásokkal szakított meg. Többek között azzal, hogy koncepciós perről van szó, az ítélet a belügyminisztériumban született meg, az internetre pedig már hétfőn feltették.

A 2008-ban hatalomra jutott Awami Ligát az ellenzék és az emberi jogvédő szervezetek is azzal vádolják, hogy hajtóvadászatot folytat az iszlamista politikusok ellen. Augusztusban szintén a függetlenségi harc alatt elkövetett hinduk elleni atrocitások miatt ítélték halálra a Dzsamaat-e-Iszlami párt egyik magas rangú vezetőjét, Abdul Kader Mullahot ítélték halálra, a párt visszavonult nagysága, Ghulam Azam pedig kilencvenévesen kilencven évet kapott a mészárlások miatt. Hivatalos kormányzati adatok szerint 1971es függetlenségi harcban hárommillióan haltak meg, más becslések 300-500 ezer áldozattal számolnak.

Az egyre-másra következő ítéletek miatt egyébként a BNP fenyegetőzni kezdett, azt ígérve, ha újra kormányra emelkedik, „mindenkit” felelősségre von, akinek köze van az iszlamista pártokat célkeresztbe vevő speciális törvényszékhez.

Az iszlamista politikusok elleni hasonló ítéleteket Bangladesben jellemzően tüntetések követik. Csodhuri halálos ítélete után a hatóságok Dakkában és Csittagongban is növelték a biztonsági készültséget. Csittagongi választókörzetéből Csodhuri hatszor került be a törvényhozásba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.