Halálos baleseteket okozott a hó Franciaországban

Három ember életét vesztette az egy napja tartó erős havazás miatti balesetekben Franciaország középső részén.

Egy fiatal nő csütörtökön hajnalban autóbalesetben halt meg Mulhouse városánál, egy másik személy pedig szerda este buszbalesetben vesztette életét Aprey en Haute-Marne településnél az autópályán. Ez utóbbi tragédiában ketten súlyosan megsérültek. Az ERDF áramszolgáltató egyik munkatársát pedig akkor érte halálos áramütés, amikor a szolgáltatást próbálta helyreállítani Puy-de-Drome-nál.

Csütörtökök délután mintegy 90 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás a Rhone-Alpes régióban, ahol a hó súlya miatt leszakadt ágak tönkretettek vezetékeket.

Az időjárási viszonyok a nap folyamán már javulni kezdtek, s a meteorológiai szolgálat már csak négy megyében tartja érvényben a narancsszínű riasztást. A Meteo France előrejelzése szerint a több mint 24 órája tartó havazás a nap folyamán fokozatosan véget ér, először a régió nyugati részén, majd fokozatosan északkeleti irányban, a német és svájci határtérségben is.

Szerda óta átlagosan 4-8 centiméternyi hó esett az alacsonyabban fekvő területeken, 600 méter felett fölött pedig 20-30 centiméteres hótakaró alakult ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.