Halálbüntetést kért Mubarakra az ügyész

A volt egyiptomi elnök perében előre megfontolt emberölés vádjával kért halálos ítéletet az ügyész. Mint mondta: Hoszni Mubarak több mint 800 ember megölésében vétkes.

Halálbüntetést kért az egyiptomi ügyész az ország volt elnökére, Hoszni Mubarakra, írja a BBC.

Mubarakot, akinek pere Kairóban folyik, azzal vádolják, hogy előre megfontolt módon rendelte el februárban, hogy a végül bukásához vezető tüntetésen részt vevő emberekre lőjenek. Szulejmán mindezt arra alapozza, hogy a belügyminiszter, Habib al-Adli, aki ellen szintén pert folytatnak, nem rendelhetett el támadást a tüntetők ellen anélkül, hogy erről Mubarak ne tudott volna, vagy nem egyenesen tőle kapja az utasítást. – A törvény pedig az előre megfontolt emberölésért halálos ítéletet ír elő – indokolta döntését a főügyész az AFP szerint.

Mubarak két fia, Gamal és Alaa ugyanebben a perben korrupciós vádakkal kell szembenézzenek.

Mubarak hordágyon, ketrecben hallgatta végig az első pert
Former Egyptian President Hosni Mubarak is seen in the courtroom for his trial at the Police Academy in Cairo in this still image taken from video August 3, 2011. Mubarak, on trial for conspiring to kill protesters, was wheeled into a courtroom cage in a hospital bed on Wednesday -- an image that sends a chilling message to other Arab autocrats facing popular uprisings. REUTERS/Egypt TV via Reuters TV (EGYPT - Tags: CRIME LAW POLITICS CIVIL UNREST IMAGES OF THE DAY HEADSHOT) FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS. EGYPT OUT. NO COMMERCIAL OR EDITORIAL SALES IN EGYPT
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.