Haláláig börtönben ülhet a vörös khmerek főfoglára

Július 26-án születik meg az első ítélet a maoista diktatúra megmaradt vezetőinek bűneit vizsgáló persorozatban. Az egyik vádlott Kaing Guek Eav: “Duch elvtárs” a hírhedt kambodzsai Tuol Szleng börtön igazgatója, majd a khmerek egész börtönhálózatát és haláltáborait irányító Szantebal vezetője volt.

Az időközben keresztény hitre tért Duch nyolc év katonai börtön után, 2007-ben állt bíróság elé. Kezdetben az áldozatok bocsánatát kérve beismerte bűneit, a per végső szakaszában azonban váratlanul mindent letagadott, és kegyelmet kért, arra hivatkozva, hogy mindent parancsra tett. Nemrég francia ügyvédjét is lecserélte, hogy keressen helyette egy kínait. Másik, kambodzsai ügyvédje szerint emögött az áll, hogy “egy szabad országból származó ügyvéd nem tudná ellátni egy kommunista védelmét.”

A Tuol Szlenget egy középiskola épületéből alakították ki 1975-ben, nem sokkal azután, hogy Pol Pot átvette a hatalmat. Eredetileg azoknak a megsemmisítésére szolgált, akiknek az előző rendszerhez bármilyen közük lehetett, katonától a hivatalnokon át a buddhista szerzetesig. Később azonban a diktatúra önmaga ellen fordult, és a belső tisztogatások párttagok tömegeit juttatták a rácsok mögé, családjukkal együtt. A becslések szerint 12-14 ezer rab fordult meg a Tuol Szlengben – túlélnie csak tizenegynek sikerült.

Az országban közel 200 hasonló intézmény működött 1975-79 között, ahol a lakosság negyede, 1,7 millió ember lelte halálát kivégzések, kényszermunka következtében vagy a Pol Pot “agrárutópiája” miatt bekövetkezett éhínségben. A Tuol Szleng mára e tragédia jelképévé vált; a diktatúra bukása óta múzeumként működik.

A vád képviselői, akik közt egyaránt vannak külföldi és kambodzsai jogászok, 45 év börtönt kértek Duch-re. Ha a bíróság megítéli, a 67 éves főfoglár valószínűleg haláláig rab marad. Akadnak, akik ennél súlyosabbat is igazságosnak éreznének, mint Jouk Csheng, a Kambodzsai Dokumentációs Központ vezetője, aki szerint egy életfogytiglani börtönbüntetés szimbolikus erővel bírna. Bármi is lesz az ítélet, hozzájárulhat, hogy a sebek, amelyeket a Pol Pot-rendszer, majd az azt követő, Vietnámmal vívott háború okozott, gyógyulásnak induljanak.

Kaing Guek Eav azaz “Duch elvtárs”.
Kaing Guek Eav, known as Duch (R), who ran the Khmer Rouge's "S-21" torture and interrogation centre, listens during his trial by a U.N.-backed tribunal at the Extraordinary Chambers in the Courts of Cambodia (ECCC) on the outskirts of Phnom Penh November 25, 2009 . Closing arguments began on Monday in the trial of Pol Pot's chief torturer, the first for a top Khmer Rouge cadre 30 years after the end of a regime blamed for 1.7 million deaths in Cambodia. REUTERS/Mark Pitters/ECCC/Handout (CAMBODIA CRIME LAW CONFLICT POLITICS) FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.