Halál – és még száz korbácsütés gyerekszülésért

A börtönben szülte meg a kislányát az a szudáni nő, akit halálra ítéltek, mert egy keresztény férfihoz ment feleségül.
Meriam Ibrahim ügye nagy vihart kavart, nagykövetségek és nemzetközi szervezetek is megmozdultak az érdekében. Az asszonyt februárban tartóztatták le, azt állítva, hogy házassága érvénytelen, mert a szudáni muzulmán jogértelmezés szerint muzulmánként nem mehet férjhez egy keresztényhez. Így valójában házasságtörést követett el, és törvénytelen gyermeket szült – van ugyanis egy 20 hónapos kisfia, aki együtt van vele a börtönben. Ezért száz korbácsütésre ítélték, amit majd akkor hajtanak végre rajta, ha felépült a gyermekágyból.

Ibrahim bűnlajstromát hosszabbítja, hogy az iszlám törvénykezés, a saría szerint hitetlen is, mert nem volt hajlandó lemondani a keresztény hitéről, amikor erre felszólították. Ezért viszont mindjárt halálra ítélték: az akasztásig két év haladékot kapott, hogy táplálni tudja újszülött gyermekét – írja a Fox News.

A jogértelmezéssel azért vannak gondok. Mint kiderült, a 27 éves asszony ortodox keresztény nevelést kapott, és bár apja valóban muzulmán volt, elhagyta a családot. Ibrahimot állítólag apja családja jelentette fel, hogy „elhagyta a hitüket". A Bloomberg azt írja, hogy a nő ügyvédei most azzal érvelnek, hogy az ország alkotmánya is szavatolja a vallásszabadságot – annak ellenére, hogy Omár el-Basír szudáni elnök nemrég azt hangoztatta, hogy az ország saría szerint akarnak élni. Az ügyvédek mindenesetre fellebbeztek az ítéletek ellen, de nem tudni, hogy a nemzetközi figyelem felgyorsítja-e a döntési folyamatot. Hitetlenség miatt eddig senkit sem végeztek ki az országban, de csak azért, mert időben lemondtak a vallásukról. Ibrahim ezt elutasította.

Bonyolíthatja az ügyet, hogy Daniel Wani, az asszony férje – aki még gyerekkorában menekült el a háború sújtotta Szudánból – amerikai állampolgár, aki jelenleg Manchesterben él. A pár még 2011-ben házasodott össze, és több üzletet is visz, köztük egy farmot Kartúmtól délre. A 20 hónapos kisfiú pedig azért van a rácsok mögött, mert a szudáni bíróság őt is muzulmánnak tartja, akit semmiképp nem bízhatnak egy keresztény gondoskodására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.