„Halál a cigányokra” – fogadták a résztvevőket a Romák Nemzetközi Napján

„Moarte tiganilor” (Halál a cigányokra) – ezt a feliratot festették szombatra virradó éjjel a román főváros központjában felállított sátrakra, amelyekben a nap folyamán előadásokat terveztek a Romák Nemzetközi Napja alkalmából.

Délután roma szervezetek és kormányzati tisztségviselők közös sajtótájékoztatót tartottak a helyszínen. Raluca Pruna igazságügyi miniszter az elkövetők „példás megbüntetését" sürgette, és úgy vélte, „a lehető legsúlyosabb rasszista támadás" azért következhetett be, mert a hatóságok eddig nem léptek fel szigorúan a fajgyűlölő megnyilvánulások ellen, és hiányzik a megfelelő nevelés.

Forrás: Gelu Duminica / Facebook.

– Az összes stratégia egy fityinget sem ér, ha mindannyian nem teszünk egy erőfeszítést. Meggyőződésem, hogy a gyerekeinknek az erkölcsi normákkal együtt azt is meg kell tanítanunk, hogy egyenlők vagyunk, és a fajgyűlölet rossz dolog – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a nevelésnek az óvodában kell kezdődnie, nem az ötödik osztálytól. Röviddel korábban Adrian Curaj oktatási miniszter bizonygatta, hogy „nem véletlenül került be a polgári nevelés” a pénteken közzétett, egyébként sokak által vitatott általános iskolai kerettantervbe.

Aura Raducu európai alapokért felelős miniszter a könnyeivel küszködve ítélte el a rasszista akciót, majd miután a jelenlévők segítségét kérte, a kezében tartott ásványvízzel nekiállt lemosni a sátrakra festett rasszista felszólítást.

A sajtótájékoztatón jelen volt Laurentiu Stefan államfői tanácsos is, aki szerint Klaus Iohannis elnök „elszörnyedt”, amikor az incidensről értesült. Az akciót elítélte többek között a Világbank is.

A rendőrség rasszista gyűlöletkeltés gyanújával indított vizsgálatot. Kormányzati források szerint 10-15 fős csoport követte el a bűncselekményt, amely a büntető törvénykönyv szerint hat hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.