Hágába küldeti a Krím elcsatolásáról szóló filmet az ukrán kormányfő

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök arra utasította az igazságügyi tárcát a szerdai kormányülésen, hogy küldje el a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak a Krím elcsatolásáról szóló orosz dokumentumfilm előzetesét, valamint közlése után az egész filmet.
A Krím - Hazatérés című dokumentumfilmből egy beharangozó részletet a napokban vetítettek le Oroszországban. Az előzetesben Vlagyimir Putyin orosz elnök nyíltan beszél arról, hogyan adott parancsot egy éve a Krím félsziget Ukrajnától való elszakítására. A vele készült interjúban elmondja egyebek között, hogy a területet nem a március 16-i krími népszavazás eredménye alapján csatolta el Oroszország Ukrajnától, hanem már korábban, február 23-ra virradóan megszületett a döntés a félsziget bekebelezéséről.

Putyin azzal indokolta az orosz katonai benyomulást a Krímbe, hogy Viktor Janukovics, a Majdan-tüntetések nyomán hatalmából eltávolított ukrán exállamfő életét kellett megmentenie. Janukovics az eddigi információk szerint valóban Szevasztopolon keresztül, egy orosz hadihajón menekült el Ukrajnából, és jelenleg Moszkva környékén egy luxusvillában él.

Az ukrán miniszterelnök a kormányülésen elmondta, hogy előző nap megnézte a film előzetesét. Arra a következtetésre jutott, hogy a film Hágában használható lesz bizonyítékként az Ukrajnával szemben elkövetett orosz bűntettekre.

Emlékeztetett arra, hogy az ukrán parlament határozatot fogadott el, amelyben elrendeli minden olyan anyag átadását a hágai bíróságnak, amely bizonyítja azokat a nemzetközi bűncselekményeket, amelyeket Oroszország követett el Ukrajnával szemben, beleértve a Krím törvénytelen bekebelezését.

"Annak érdekében, hogy a nemzetközi ügyészek elkezdhessék az eljárást, az ukrán főügyészségnek, a nemzetbiztonsági szolgálatnak (SZBU) és az igazságügyi tárcának össze kell gyűjtenie minden fellelhető bizonyítékot, hogy felelősségre vonhatók legyenek mindazok, akik bűnösek az Ukrajna elleni támadásért, a Krím annexiójáért, ezrek haláláért, amit az orosz katonai agresszió okozott" - hangsúlyozta Jacenyuk.

Szerinte a hágai vizsgálat végzőit érdekelni fogja ez a film, mert választ ad arra, hogy ki is adott utasítást Ukrajna területének elfoglalására, ki ezért a felelős.

"Aztán mi is csinálunk egy filmet, annak pedig az lesz a címe, hogy Krím - Bűn és bűnhődés" - jegyezte meg ironizálva az ukrán miniszterelnök utalva Fjodor Dosztojevszkij orosz író híres regényére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.