Hadihajókat küldenek a Földközi-tengerre

Az EU-országok külügyminiszterei hétfői luxembourgi tanácskozásukon meghozták a döntést az illegális migráció megfékezését célzó földközi-tengeri katonai művelet első, felderítési szakaszának a megkezdéséről.
A megbeszélésen Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli.

Az elmúlt hónapokban egyre drámaibb méreteket öltött a Dél-Európába irányuló illegális migráció: Észak-Afrikából, döntően Líbiából embercsempész bandák túlzsúfolt lélekvesztőkön indítanak útnak főként Olaszország partjai felé a háborúk, egyéb konfliktusok, illetve a nyomor elől menekülő afrikai, közel-keleti, ázsiai embereket. Az Európába eljutó tízezrek mind nagyobb terhet jelentek a célországoknak, miközben a tengeren időnként felborulnak, elsüllyednek az ilyen bárkák, és a menekülőket százával nyeli el a hullámsír.

Az EU-országok csúcsvezetői áprilisban úgy döntöttek, hogy az uniónak erő alkalmazásával is fel kell lépnie az embercsempészek tevékenysége ellen. A tagállamok külügyminiszterei május 18-án - római főhadiszállással - életre hívták az EUNAVFOR Med elnevezésű tengeri műveletet, amelynek a parancsnoka Enrico Credendino olasz ellentengernagy. A műveletbe több uniós ország hadihajója kapcsolódik be.

A műveleti tevékenység első szakasza - amelynek a megkezdéséről most döntöttek - légi és haditengerészeti felderítésre, értesülések gyűjtésére, a csempészek által leggyakrabban használt útvonalak feltérképezésére, valamint szükség esetén a nyílt tengeren bajba került hajókon levő emberek mentésére korlátozódik.

Ahhoz, hogy már a líbiai partoknál - lehetőség szerint a menekültjárművek útnak indítása előtt - katonai erőt alkalmazzanak a csempészekkel szemben, az EU szeretné megszerezni az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazását, amihez viszont a BT-ben jelenleg uralkodó álláspont szerint szükség lenne a líbiai hatóságok ilyen irányú segítségkérésére. Csakhogy Líbiában jelenleg nem működik olyan elismert állami struktúra, amelyről elmondható lenne, hogy egyértelműen uralja a helyzetet - legalábbis végig az ország tengerpartja mentén.

A most meghozott döntés alapján mintegy egy héten belül várható a kijelölt hadihajók megjelenése az érintett térségben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.