Hadihajókat is elad az új olasz kormány

Hadihajók eladása és a közalkalmazottak 90 ezer fővel való csökkentése szerepel többek között a Matteo Renzi vezette olasz kormány takarékossági csomagjában.

Összesen 5 milliárd euróval akarja mérsékelni a következő két év alatt a költségvetési kiadásokat a február 22-én felállt új római kormány.

Az olasz újságokban szerdán közölt intézkedések elsősorban a fegyveres erőknek szánt forrásokat csökkentik. Roberta Pinotti védelmi miniszter bejelentette, hogy a tervezett kilencven F35-ös vadászgép helyett az olasz légvédelem csak negyvenötöt fog megvásárolni. Vagyis 12 milliárd euró helyett ennek felét költik el.(Olaszország 2009-ben döntött akkor még 131 darab F35-ös beszerzéséről).

Napirenden szerepel a harmincévesen öregnek szállító Garibaldi anyahajó nyugdíjazása, amelyre az Egyesült Arab Emírségek tettek vételi ajánlatot. Ezen kívül 385 olaszországi laktanya bezárását tervezik. Vincenzo Camporini volt védelmi vezérkari főnök nyilatkozata szerint a légvédelemre Olaszországnak szüksége van és a védelmi erő radikális gyengítése Itália nemzetközi katonai súlyát csökkenti.

A takarékossági program 300 olaszországi rendőrőrs bezárását írja elő, valamint a rendőrség, csendőrség és a tűzoltóság állományának összesen 40 ezres létszámcsökkentését 2017-ig.

A mintegy hárommillió olasz közalkalmazottak létszámát összesen 90 ezerrel csökkentik, elsősorban nyugdíjazással. A római kormány a következő hetekben 150 szolgálati gépjárművet bocsát árverésre az e-Bay aukciós honlapon. 35 államtitkárnak kell lemondania az eddigi hivatali kocsiról és sofőrről. Csökkentik az állami vállalatok vezetőinek fizetését, egyikük bére sem haladhatja meg a köztársasági elnök évi bruttó 250 ezer eurós bérét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.