Hadihajó szabadította ki az orosz tankert

Egy orosz hadihajó kiszabadította csütörtökön az előző nap kalózok által elfoglalt orosz tartályhajót - jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség.

A művelet során az orosz tengerészek közül senkinek sem esett bántódása. Ez főleg annak köszönhető, hogy a radarterembe bezárkózott matrózokat a kalózok nem tudták túszul ejteni. Ez utóbbi körülmény jelentősen megkönnyítette a szabadítási akciót is. A hajó tulajdonosa - a Novorosszijszki Tengerhajózási Vállalat - közlése szerint a szabadítási akcióról hozott döntés egyik alapja is az volt, hogy tudták: a személyzet biztos helyen van. Az illetékes orosz hatóságok bejelentették, egy kalóz életét vesztette, további tízet a tankhajón tartanak fogva, és köztük több sérült van.  A legfőbb ügyészség mellett működő nyomozati bizottság szóvivője kijelentette, hogy a foglyokat Oroszországba szállítják kihallgatás céljából. Az orosz külügyminisztérium sajtóosztálya azonban úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem világos az elfogott kalózok további sorsa, erről majd a helyszíni kihallgatások után várható döntés.

Anatolij Kolodkin, a tengerjog ismert szakértője, az ENSZ tengerjogi nemzetközi bíróságának bírája úgy nyilatkozott, hogy az orosz félnek jogában áll saját területén bíróság elé állítani a kalózokat, s ehhez meg is van minden feltétel egészen odáig, hogy az orosz büntető törvénykönyvben van megfelelő paragrafus, amely 5-15 év szabadságvesztéssel rendeli büntetni a kalózkodást. A novorosszijszki operatív stábnál azt mondták az Interfax hírügynökségnek: nem kizárt, hogy a Moszkovszkij Unyiverszityet folytatja útját Kínába, amint fedélzetén lefolytatták a nyomozást. A helyi önkormányzat pedig jelezte, vizsgálja a lehetőséget,  hogy pénzjutalomban részesíti a hajó legénységének tagjait. A 23 fő közül ugyanis 14 novorosszijszki illetőségű. A jelentések szerint a hajón uralkodó helyzet ismert volt, mert a kalóztámadás után a kapitány rádión még tudta tájékoztatni az eseményekről a Marsal Saposnyikov haditengerészeit mindaddig, amíg a kapcsolat meg nem szakadt.

Alekszej Kuznyecov, az orosz védelmi minisztérium sajtóosztályának vezetője elmondta: az akcióban tűzfegyvereket vetettek be, a részt vevő haditengerészek közül sem sérült meg senki, több kalózt elfogtak, és őket a tankhajón tartják fogva. Az orosz tulajdonú, libériai zászló alatt hajózó Moszkovszkij Unyiverszityet kőolajszállító tartályhajót Jemen partjaitól 630 kilométernyire, az Ádeni-öbölben szomáliai kalózok kerítették hatalmukba szerdán. A Marsal Saposnyikov orosz hadihajó a helyszínre indult, s közép-európai idő szerint este ért oda.

A 106 ezer tonnás tartályhajó a Vörös-tengerről tartott Kínába 90 ezer tonna kőolajjal, amelynek értéke mintegy 52 millió dollár. A legénység mind a 23 tagja orosz állampolgár. Ez volt az első eset, hogy egy teljes egészében orosz legénységű hajót támadtak meg: orosz állampolgárok korábban is kerültek már kalózok hatalmába, de eddig mindig nemzetközi legénység tagjaiként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.