2016-ig várnak a kormányváltással

A liberálisok minden jel szerint lemondtak arról, hogy megdöntsék a szociáldemokrata Victor Ponta kormányát és már a jövőre esedékes parlamenti választások előtt hatalomra kerüljenek.

A tavaly novemberi elnökválasztás után a két jobbközép alakulat fúziójából létrejött Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt tervezte, hogy kihasználja a Klaus Johannis volt PNL-elnök államfővé választása nyomán kialakult szimpátiahullámot, és már a tavaszi ülésszak kezdetén megbuktatja a kormányt, kikényszeríti az előrehozott parlamenti választásokat, amelyeket aztán fölényesen megnyer. Azonban a párt főtitkára, Marian Petrache most elismerte, hogy ez a stratégia kudarcot vallott.

A Ponta-kormány parlamenti többségét biztosító három kisebb alakulat ugyanis – a Románia Haladásáért Szövetség (UNPR), a Konzervatív Párt (PC) és a Liberális Reform Párt (PLR) – nem engedett a liberálisok csábításának, és továbbra is kitart a kabinet mellett. „Hacsak valami földrengésszerű nem történik, idén nem lesz hatalomváltás” – nyilatkozta az ellenzéki párt főtitkára a Gandul hírportálnak.

A december végén beiktatott új román elnök korábban többször nyilatkozott arról, hogy „saját kormányt” szeretne. Kifejtette, hogy mivel a 2012-es parlamenti választáson győztes Szociálliberális Unió felbomlott, teljesen természetes lenne, ha a parlamentben új többség alakulna. Ebben az esetben a PNL kormányfőjelöltjét, Catalin Predoiu volt igazságügyi minisztert bízná meg a kormányalakítással, „minél hamarabb, annál jobb”.

Múlt héten viszont, mandátuma első száz napját értékelve az elnök már úgy nyilatkozott: ne várják el tőle, hogy eljátssza az ellenzék szerepét, és azt sem, hogy – elődjéhez hasonlóan – maga lásson neki a kormánytöbbség átszabásának. „Ha az ellenzék képes összegyűjteni elegendő szavazatot, új kormányunk lesz, ha nem lesz képes, 2016-ban lesz kormányváltás” – hangsúlyozta Johannis.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.