Hackerek támadták meg Dél-Koreát

A kiberattak negyven állami intézmény – az elnöki hivatal, a külügyi, a védelmi és az országegyesítési minisztérium, a titkosszolgálat, a parlament, a katonai vezérkar és az adóhivatal –, illetve több ügynökség és vállalat honlapját érte – jelentette be A dél-koreai távközlési bizottság (KCC).

Hogy a helyi idő szerint délelőtt tízkor bekövetkezett támadás milyen károkat okozott, azt egyelőre nem tudni, a honlapok többségét azonban órákra sikerült megbénítaniuk az elkövetőknek. A KCC megerősítette, hogy az elosztott túlterheléses (DDoS, Distributed Denial of Service) módszerrel intézték a támadást, vagyis a hackerek irányítása alá vont számítógépek egyszerre millió kérést indítottak a weblapokat kiszolgáló szerverek felé, amelyek a terhelés hatására elérhetetlenné váltak – írta az MTI.

2009 júliusában 25 dél-koreai és egyesült államokbeli kormányhivatalt – beleértve a Fehér Házat, a külügyminisztériumot és a Pentagont – ért már hasonló támadás. Akkor a dél-koreai titkosszolgálat vezetője az észak-koreai távközlési minisztériumot tette felelőssé a kibertámadásokért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.