Háború a határon, avagy a háború határán
Mindössze tizennégy esztendő telt el az egész világot megrázó tragédia, a ruandai mészárlás óta (amikor szélsőséges hutu harcosok több mint nyolcszázezer tuszit és az öldöklésben részt venni nem akaró hutut gyilkoltak meg alig néhány nap alatt), s öt év, hogy az ENSZ felügyelete alatt lebonyolított választásokkal formálisan véget ért a kongói polgárháború, de a legszörnyűbb emlékek sem riasztják vissza a térség különböző katonai erőit az újabb és újabb vérengzésektől.
A kelet-kongói Ituri és Észak-Kivu tartományokban az idén januárban megkötött békeszerződést követő néhány hónapnyi feszült csend után augusztusban újfent fellobbantak a törzsi viszály lángjai, amelyek ma már háborúval fenyegetnek a Kongói DK és Ruanda között.
Mindig úgy kezdődik, hogy a másik visszaüt. Az előzmények csak a megtorlás igazolása miatt lehetnek érdekesek. A kisebb nyárvégi kelet-kongói csetepaték után október elején támadás ért egy észak-kivui katonai támaszpontot, mire Kinshasa nyomban azzal vádolta meg a frissen újjáválasztott ruandai elnököt, Paul Kagamét, hogy csapatokat küldött a Kibaki-kormányzat ellen lázadó tuszi vezér, Laurent Nkunda tábornok támogatására.
A térséget két fegyveres szervezet tartja állandó rettegésben. Bár Nkunda hadai aktívabbak, a bajok eredőjeként az elemzők inkább a Ruandai Demokratikus Felszabadító Erőket (FDLR) jelölik meg, amely egykori ruandai katonákból és az 1994-es népirtásért felelős szélsőséges hutu sereg, az Interahamwe harcosaiból verbuválódott.
A tuszi vezetés alatt álló mai ruandai hadsereg az utóbbi években kétszer is átlépte a kongói határt, hogy lecsapjon az FDLR-re. Ezek nyomán tavaly Kinshasa – már nem először – megígérte, hogy "megtisztítja" keleti határvidékét a hutu martalócoktól, ám a szép szavakat vajmi kevés tett követte. A hiteles helyszíni jelentések pedig ugyancsak alátámasztották Ruanda gyanúját, hogy a kongói kormányzat összejátszik az FDLR-rel.
Az igazsághoz tartozik viszont, hogy a ruandai elnök, Paul Kagamé valójában aligha akarja, hogy az FDLR-t lefegyverezzék, s harcosait hazaküldjék. Mégpedig azért, mert a "háta közepére sem kívánja", hogy az FDLR otthon politikai párttá alakuljon, s választásokon induljon. Tehát a kigali vezetés számára még mindig jobb a mostani áldatlan állapot, amely amúgy is inkább a kongói területeket sújtja, mint hogy az ellenség a határokon belülre kerüljön. Már csak azért sem, mert Kagamé nem hajlandó közvetlenül tárgyalni az FDLR vezéreivel.
Miután a januári békeszerződésben csak Nkundával állapodtak meg, az FDLR számára nem nyújtottak tárgyalási lehetőséget, várható volt a fegyveres harcok kiújulása. Az augusztus óta zajló csetepaték miatt már eddig is több mint százezer ember kényszerült elhagyni otthonát.
A Kongóban állomásozó, 17 ezer főt számláló ENSZ-erők eddig is képtelenek voltak megbirkózni feladatukkal. Vezetőik újabb jelentős erőket kérnek segítségül, hogy egyszer s mindenkorra véget vessenek az öldöklésnek De támogatást kértek a mind tehetetlenebbnek bizonyuló dárfúri kéksisakosok is, hogy a hasonlóan tragikus csádi-szudáni viszályrendszerben végre rendet tegyenek, ám még azok sem érkeztek meg, így aligha várható egyhamar a kongói erősítés.
Márpedig ha a ruandai hadsereg újra megindul Észak-Kivu felé, az ottani ENSZ-katonáknak a jelenlegi létszámban és felszereltséggel végképp semmi esélyük nem lesz az erőszak megfékezésére. S ha ehhez még hozzáadjuk, a törékeny kenyai belső békét, valamint, hogy ismét fitogtatja erejét az ugandai Az Úr Ellenállási Hadserege elnevezésű lázadó szervezet is (amely Kampala vádjai szerint komoly szudáni támogatást élvez), a kelet-afrikai térség könnyen újra lángba borulhat.
