„Ha nem nyer Trump, talán vérengzés kezdődik”

Donald Trumpból lehet a következő amerikai elnök, hiszen novemberben olyan demokrata szavazókat is meg tudna szólítani, akik nem lelkesednek túlságosan Hillary Clintonért – mondta lapunknak Karlyn Bowman, az American Enterprise Institute (AEI) neokonzervatív kutatóintézet politikai elemzője a „Szuperkedd” eredményei kapcsán.

Az AEI több korábbi vezetője meghatározó szerepet játszott George W. Bush kormányzatában. „A legtöbb közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy nagyon szoros lenne egy Clinton–Trump-párharc, és ez reális, annyira megosztott az ország” – mondta.

Bowman hangsúlyozta, hogy mindkét vezető jelöltet rendkívül sokan találják ellenszenvesnek, igaz, Clintont kevesebben. Az amerikaiak egyikükről sem hiszik el, hogy őszinték, egyiküket sem találják inspirálónak – vélekedett a politikai közvélemény-kutatásra szakosodott elemző. Úgy látja, ha novemberben nem nyerne Trump, akkor a mélyen megosztott republikánus párton belül önmarcangolás és talán „vérengzés” is elkezdődik.

A kérdésünkre, hogyan lett Trumpból a republikánusok legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsa, három okot említett. Az első, hogy a média nagyon sokat foglalkozik az üzletemberrel. A második, hogy a párt vezetése eleinte nem vette komolyan az ingatlanmilliárdos jelöltségét. A harmadik a közhangulat: a 2008-as pénzügyi válság után az amerikaiak megijedtek attól, hogy összeomolhat az ország gazdasága, s még mindig nem bíznak a politikusokban.

A külpolitikának is van szerepe – véli Bowman. Szerinte nagyon sok amerikai örült Barack Obama elnök erőfeszítéseinek, amelyekkel megpróbálta Amerika szerepét csökkenteni a globális konfliktusokban. Az azonban már nem tetszett nekik, ahogyan ez sikerült, miközben aggódnak amiatt, hogy az Egyesült Államok elveszíti vezető szerepét a világban. „Most úgy látják, hogy egy egyre veszélyesebb világban élnek, amelyre egyre kisebb az USA befolyása” – mondta a szakértő. Hozzátette: az is Trumpnak kedvez, hogy jelenleg nagyon sok más jelölt marakodik a szavazatokon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.