Ha igaz, amit Kína állít, akkor lőttek a lopakodó vadászgépeknek

A kínai hadsereg azt állítja, hogy feltalálták a kvantum radart, amivel még a lopakodó repülőgépeket is képesek észlelni - írja az ExtremeTech.

Bár a nyugati sajtó óvatossággal kezelei a bejelentést, ha igaz, az hatalmas haditechnikai áttörésnek számít. Egyben óriási kudarcot is jelentene az Egyesült Államok számára, hiszen dollármilliárdokat öltek a lopakodó technológia kifejlesztésébe - könnyen lehet, hogy teljesen feleslegesen. 

A kvantum radar teljesen más alapelven működik, mint a hagyományos radarok. Utóbbiak rádiójeleket bocsátanak ki, majd érzékelik a tárgyakról visszaverődő hullámokat. A tárgyak távolságát a hullám visszaérkezéséig eltelt időből, a sebességét pedig a Doppler-eltolódás alapján számítják ki. Ezzel szemben a kvantum radar egy különleges fizikai jelenségen, a kvantum összefonódáson alapul, melynek lényege, hogy több részecske akkor is kapcsolatban maradhat, ha nagyobb távolságra vannak egymástól.

Elméletileg a kvantum radar egy fotonnyalábot lő ki a célpont felé, miközben figyeli, mi történik a fotonok "ikerpárjaival", ebből visszakövetkeztetve, mekkora, milyen távoli és milyen gyors tárggyal ütközött az eredeti foton.

B-2 Spirit lopakodó nehézbombázó
B-2 Spirit lopakodó nehézbombázó
Wikipédia

A kínai hadsereg azt állítja, hogy az általuk kifejlesztett radarrandszer hatótávolsága 100 kilométer, amit több mint ötszöröse a korábbi amerikai, brit és német laboratóriumi kísérleteknél elért érzékenységnek.





Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.