Gyurcsány: alapvetően nyugalom van a Délvidéken

Magyarország és Szerbia között nincsenek konfliktusok, megoldásra váró problémák, kapcsolatukat a mindkét oldalon megnyilvánuló együttműködési szándék jellemzi - derült ki Gyurcsány Ferenc pénteki belgrádi tartózkodása során.

A magyar miniszterelnök pár órás munkalátogatást tett a szerb fővárosban. A látogatás rövidsége jelzi, hogy nincsenek akut, hosszas tárgyalást igénylő problémák a két ország között, s ezt erősítették meg a kormányfőnek a szerb államfővel, valamint a miniszterelnökkel, Mirko Cvetkoviccsal közösen tett nyilatkozatai is.

Gyurcsány Ferenc belgrádi programját a magyar nagykövetségen kezdte, ahol a Szerbiában élő magyarok vezető politikusaival találkozott, köztük Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség, és Józsa Lászlóval, a kisebbségi önkormányzat szerepét betöltő Magyar Nemzeti Tanács elnökével.

Tőlük azt hallotta, hogy alapvetően nyugalom van a Délvidéken, s jóhiszemű együttműködési szándékot tapasztalnak a Vajdaságban és Belgrádban is - mondta el később az MTI-nek a kormányfő.

Megfogalmazása szerint volt az elmúlt időszakban néhány kisebb incidens, s nem kizárt, hogy ezek mögött van nemzeti indulat, de úgy tűnik, hogy mindezt sikerül normálisan kezelni, a helyi igazságszolgáltatás révén elrendezni. "Hatalmas dolog, hogy ez két mondat volt az egyórás beszélgetésből" - fűzte hozzá Gyurcsány Ferenc.

A kormányfőt fogadta Boris Tadic szerb köztársasági elnök is, aki a sajtónak tett nyilatkozatában emlékeztetett rá, hogy az egyoldalúan kikiáltott koszovói függetlenség márciusi magyar elismerése kapcsán támadtak kisebb gondok a kétoldalú viszonyban. Ma azonban már mindkét ország a kapcsolatok továbbfejlesztésén munkálkodik politikai és gazdasági téren is.

A szerb államfő országa szempontjából nagyon fontosnak mondta, hogy Magyarország támogatja Szerbia EU-integrációját, s igyekszik minden segítséget megadni hozzá. Tadic szerint a két országnak kulcsfontosságú szerepe van a kelet-közép-európai régióban, s politikai és gazdasági stabilitásuk meghatározó az egész térség szempontjából.

Gyurcsány Ferenc szerint az Európai Unió tartós megegyezésre törekszik Szerbiával, amelynek jó szándékú közreműködése nélkül nem oldhatók meg a nyugat-balkáni térség problémái.

Mirko Cvetkovic kormányfővel elsősorban a kétoldalú viszony aktuális kérdéseiről tárgyalt Gyurcsány Ferenc. Ezeken a megbeszéléseken is megállapították, hogy a magyar-szerb kapcsolatokban nincsenek elmérgesedett, sürgős beavatkozást igénylő problémák, a kérdés csupán az, hogy miként lehet továbbfejleszteni az együttműködést.

Ezzel kapcsolatban szó esett a 10-es európai közlekedési korridor (az M5-ös meghosszabbításaként Szerbián keresztül Görögországba vezető autópálya) továbbépítéséről, a Belgrád és Budapest közötti közvetlen légi járat felújításáról, újabb kis határátkelők megnyitásáról, s arról, hogy miként csökkenthető Szerbia hatalmas deficitje a kétoldalú kereskedelmi forgalomban, amelynek értéke az idén várhatóan eléri az egymilliárd dollárt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.