Győzött a bűn, szabadlábon az erőszaktevő

Az indiai bíróság pénteki döntése értelmében a 2012-es csoportos nemi erőszak egyetlen, akkor még fiatalkorú elkövetője vasárnap szabadon távozhat, nem hosszabbítják meg eredeti büntetését.
Az áldozat édesanyja, Asha Singh megígérte a lányának, hogy harcolni fog érte, pénteken azonban azt mondta, elbukott. „Győzött a bűn. Vesztettünk. A három év alatt tett erőfeszítéseink kárba vesztek."

Az indiai kormány a kiskorúak javítóintézetében lévő fiú őrizetének meghosszabbítását kérte. A bíróság azonban nem talált olyan jogi indokot, amelynek alapján bent tarthatta volna. „Nincs kétség afelől, hogy a bíróságot mélyen érintették a történtek, azonban az eset körülményei és a rá vonatkozó jogszabályok megkötik a kezét" – indokolta a döntést Anil Soni, a kormány egy ügyvédje.

2012. december 12-én az akkor 17 éves fiú és öt társa egy buszban erőszakolt meg egy 23 éves nőt Új-Delhiben. Az egyetemista lányt és férfi kísérőjét brutálisan bántalmazták, majd kidobták őket a járműből. A lány belehalt sérüléseibe.

A tragédia nagy felháborodást váltott ki, tömegek vonultak az utcára egész Indiában a nőkkel szembeni erőszak miatt tüntetve. Az eset nyomán hoztak rendeletet a nemi erőszak és más szexuális támadások miatt kiszabható büntetések súlyosbítására. Többen, köztük az áldozat családja is azt követelték: a majdnem 18 éves fiút kezeljék felnőttként a tárgyalás során, és az ítélethozatalkor. A csoportos nemi erőszak másik öt elkövetője közül egy a börtönben elhunyt, a többieket halálra ítélték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.