Győzelmet hirdetett Ahmadinezsád ellenfele

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök fő kihívója, Mir Hoszein Muszavi bejelentette, hogy ő nyerte meg a közel-keleti országban ma tartott elnökválasztást. Az állami hírügynökség szerint ezzel szemben a jelenlegi államfő diadalmaskodott.

Teheráni sajtótájékoztatóján a mérsékelt konzervatívként ismert volt miniszterelnök azt mondta, hogy az összegyűjtött információik alapján nagy különbséggel megszerezte a többséget. Munkatársai korábban a szavazatok 65 százalékának a begyűjtéséről beszéltek.

Muszavi sajtótájékoztatóján „biztos győztesnek” nevezte magát, hozzátéve, hogy a négy órával, helyi idő szerint éjfélig meghosszabbított urnazárás ellenére sok híve nem adhatta le voksát. A hivatalos szavazatszámlálás után elvárjuk, hogy a hatóságok magyarázatot adjanak az előforduló szabálytalanságokra – mondta. Állítása szerint több városban – Iszfahánban, Shirazban és Tabrizban – egyszerűen nem biztosítottak elégséges számú szavazólapot a választóknak, de volt, akit indoklás nélkül egyszerűen nem engedtek az urnák elé járulni.

Az IRNA hivatalos iráni hírügynökség ezzel szemben azt közölte, hogy Ahmadinezsád nyerte a megméretést. Ezt támasztotta alá valamelyest a választási bizottság elnöke is, bejelentve, hogy 5,5 szavazat összeszámlálása után a jelenlegi államfő 69, Muszavi 28 százalékon áll. Hivatalos végeredmény vasárnap reggel várható.

Iránban nem jellemző, hogy közvetlenül urnazárás után akár valamelyik jelölt, akár a választási bizottság sajtótájékoztatót tartson.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.