Az Iszlám Állam fővárosát fenyegetik a kurdok

A szíriai kurd milícia, a YPG kiűzte az Iszlám Állam fegyvereseit a Rakkától mindössze 50 kilométerre fekvő, Líva 93 nevű katonai támaszpontról.

Győzelmet arattak a kurd erők az Iszlám Állam fellegvárának számító észak-szíriai Rakka tartományban - írja a BBC.

Kurd erők tüzelnek az iszlamisták állásaira
Kurd erők tüzelnek az iszlamisták állásaira
Stringer / Reuters

Redur Xelil, a YPG szóvivője közölte, a támaszpont, melyet tavaly foglalt el az IS, Aín-Issza város közelében, a szélősége szunnita szervezet fővárosának számító tartományi székhelytől, Rakkától mindössze 50 kilométerre fekszik.

Rami Abdel Rahman, a brit Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet szóvivője közölte, a YPG-nek sikerült  visszaszorítani a dzsihádistákat Rakka kapuihoz.

Múlt héten a kurd erők visszafoglalták a török határnál fekvő Tel Abiadot is, ahonnan több ezer civil menekült Törökországba.  Szakértők szerint ezzel sikerült elvágni a szélsőségesek útját a szomszédos országtól, mely a legfontosabb olaj-, műkincs- és fegyverkereskedelmi útvonal számukra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.