Gyöngyöspatával példálózott Strasbourgban Göncz Kinga

Az európai roma stratégia önmagában nem oldja meg a romák problémáit, a felzárkóztatással egy időben harcolni kell az egyre terjedő romaellenesség ellen is - fogalmazott Strasbourgban Göncz Kinga európai parlamenti képviselő, aki arról kérdezte Viviane Reding alapjogi biztost, hogy mit kíván tenni a romákat sújtó diszkrimináció ellen. A néppárti frakció magyar képviselői riogatással és képmutatással vádolják a volt külügyminisztert.

- Ha eredményt akarunk elérni az európai roma stratégiában, egyszerre kell javítanunk a romák oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi, lakhatási helyzetén, és fölvennünk a harcot a roma-ellenesség, a gyűlöletbeszéd, az előítéletesség, a romákat sújtó diszkrimináció ellen. Egyik sem lehet eredményes, ha a másikat figyelmen kívül hagyjuk - hangsúlyozta Göncz Kinga szocialista EP-képviselő a képviselőtestület plenáris ülésén hétfőn este elhangzott egyperces felszólalásában.

A Bizottság által javasolt roma keretstratégia csak a szociális tennivalókat sorolja, e téren is elsődlegesen a tagállamokra hárítja a felelősséget. Sajnálatosan alig említi a roma-ellenesség elleni fellépés szükségességét, a kérdés emberi jogi dimenzióját. Ezzel a gondolkodással függ össze, hogy a Bizottság nem szólalt meg akkor, amikor Magyarországon heteken keresztül paramilitáris csoportok tartották félelemben a roma lakosokat Gyöngyöspatán.

Göncz Kinga szerint a magyar kormány csak akkor lépett, amikor a feszültség, a provokáció erőszakba torkollott. Az EP-képviselő szerint félő, hogy amennyiben Európa nem hajlandó a bizottsági javaslatokon túlmenően, nagyobb szerepet vállalni a romák helyzetének a javításában, a hasonló események meg fognak ismétlődni a jövőben, eleve eredménytelenségre ítélve a roma keretstratégiát.

- Most még nem késő változtatni, ezért szeretnénk hallani Viviane Reding alapjogi biztos véleményét erről a kérdésről - zárta felszólalását a szocialista képviselő.

Az Európai Parlament magyar néppárti képviselőcsoportja ugyanakkor közleményében képmutatónak és alaptalanul vádaskodónak nevezte Tabajdi Csaba és Göncz Kinga MSZP-s, valamint Monika Flašíková Benova szlovák szocialista EP-képviselők hétfő esti felszólalásait, amelyekkel szerintük Magyarországot és a magyar kormányt igyekeztek lejáratni.

"Göncz Kinga a felszólalásában a gyöngyöspatai eseményekről is beszámolt, azt azonban már elfelejtette megemlíteni, hogy a radikális erők magyarországi megerősödése az országot a gazdasági csőd szélére sodró és annak egyre súlyosbodó problémáit kezelni képtelen korábbi szocialista-liberális kormányok tevékenységének következménye volt. Göncz Kinga arról sem tett említést, hogy az egyes szélsőséges csoportok megerősödését, azok tevékenységét a szocialista kormány - annak tagjaként pedig Göncz Kinga - tétlenül nézte" - fogalmaz a közlemény.

(Forrás: os.mti.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.