Gyöngyöspata ismét a nemzetközi sajtóban

A gyöngyöspatai hangfelvételről írt szombati számában a Der Standard című osztrák liberális napilap, míg a Háárec című izraeli baloldali napilap egy magyarországi és egy németországi pert felidézve azt fejtegette, hogy Európa még mindig megosztott a náci háborús bűnösök üldözésében. LAPSZEMLE

A Der Standard a Jobbik polgárháborúról beszélt című cikkben részletesen beszámolt a gyöngyöspatai hangfelvételről, és ismertette, hogy az ügy miatt összeült a parlament nemzetbiztonsági bizottsága. Gregor Mayer tudósító értékelése szerint a Fidesz vezette kormány megpróbálta kisebbíteni az eset jelentőségét. Idézte Kontrát Károly belügyi államtitkárt, aki úgy vélekedett, hogy az MSZP politikai haszonszerzésre akarja felhasználni az ügyet. A romák és szélsőjobboldaliak közötti tavalyi összecsapások után – folytatódott a cikk – bevezettek egy törvényt, amely betiltja az egyenruhás polgárőrszervezetek önálló tevékenységét, kivéve, ha a helyi hatóságok kérik fel őket. "Sajtójelentések szerint akkori „polgárőrök” ma a közmunkaprogramban részt vevő romákat felügyelnek" – zárult a Der Standard írása.

A Háárec honlapján pénteken nyilvánosságra került írásában Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója arról írt, hogy a náci bűnösök üldözésében Európa nyugati és keleti fele különbözik: utóbbiban, köztük Magyarországon a kommunista múlt nyilvánvalóan megakadályozta a kellő önvizsgálatot, a bűnösséggel való szembenézést, a múlt feldolgozását.

A nácivadász különbséget tett két, háborús bűnök elkövetésével vádolt személy német és magyar pere között: Ivan Demjanjukot Németországban elítélték, míg Képíró Sándort, számos bizonyíték ellenére, Magyarországon felmentették. A két ügy szerinte jelzi azt a jelentős különbséget, ahogyan Kelet és Nyugat kezeli a holokausztot. Mire egy ilyen perre sor kerülhet, addigra túl késő lesz, hogy elszámoltassák a honi elkövetőket, amivel elszalasztják az igazságszolgáltatás esélyét, a megbékélés legfontosabb dimenzióját – mutatott rá Zuroff.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.