Gyomron át zsarolnak

Éhínségtől tartanak a kormánykritikus hangok, miután Marco Torres élelmezési miniszter bejelentette, hogy a kormány 115 ezer tonna alapvető élelmiszert importált. Csütörtökön meg is kezdődött a csomagok kiosztása.

Az EFE hírügynökségnek nyilatkozó ellenzékiek azonban arra figyelmeztetnek, hogy a rendszer ­visszaélésekhez vezethet. Jesús Torrealba, a Demokratikus Egység Asztalának főtitkára azt mondta, félő, hogy a kormánykritikus személyek nem kapnak élelmiszert, és a szo­cialista vezetés a „gyomrukon át” zsarolja majd az embereket.

A világ legnagyobb kőolajtartalékával rendelkező venezuelai gazdaság az elmúlt években – részben a fekete arany világpiaci árának süllyedése miatt – súlyos mélyrepülésben van. Hónapok óta hiányoznak a polcokról az alapvető élelmiszerek. Akadnak olyan háztartások, ahol már naponta csak egyszer esznek. A boltok előtt kígyóznak a sorok, általában órákat kell várni még a bejutásra is.

A kilátástalan helyzet ellen naponta demonstrálnak országszerte, és gyakoriak az erőszakba torkolló fosztogatások. Legutóbb a hét elején történt tragédia: egy nő meghalt, miután a rendőrök fegyverrel próbálták meg szétoszlatni a fosztogató tömeget az egyik áruházban.

Nicolás Maduro az ellenzéket teszi felelőssé, amely az elnök szerint „gazdasági háborút vív a kormánnyal”. Az ellenzék szerint azonban az elhibázott kormányzati döntések és a korrupció vezetett ide.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.