Gyilkosok bújtatásával vádolja Irak Szíriát

Gyilkosok bújtatásával vádolta meg Szíriát Núri al-Máliki iraki miniszterelnök, s független nemzetközi vizsgálatot követelt az augusztus 19-én történt, csaknem száz emberéletet követelő bagdadi robbantásokkal kapcsolatban.

Az iraki média idézte a miniszterelnököt, aki Ad Melkerttel, az ENSZ-főtitkár iraki különmegbízottjával vasárnap találkozva azt  mondta, Bagdad kitartóan szorgalmazni fogja, hogy az ENSZ Biztonsági  Tanácsa határozatot fogadjon el, amely független nemzetközi  vizsgálatot kezdeményez az iraki fővárosban történt robbantásokkal  összefüggésben. A miniszterelnök hozzátette, hogy "drágán fog  fizetni mindenki, aki menedéket nyújt katonai bűnözőknek".

Máliki sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy korábban bizalommal  volt Damaszkusz iránt, és azt remélte, Szíria közbenjár, hogy legyen  vége "a terror exportálásának Irakba". Szíria ezzel szemben  határozottan elutasította az iraki hatóságok követelését, hogy adja  ki a területén rejtőzködő, Irakban elkövetett felforgató  cselekmények szervezőit.
Az iraki kormány a minap közölte: bizonyítani tudja, hogy a  Szíriában élő irakiak adtak megbízást az augusztusi véres bagdadi  merényletekre. A kormány értesülései szerint a néhai Szaddám Huszein  elnök Baasz Pártjának Szíriában élő s az al-Kaidával kapcsolatban  álló tagjai tervelték ki és finanszírozták az augusztus 19-én a  bagdadi külügy- és a pénzügyminisztérium elleni merényleteket,  amelyek 95 ember halálát okozták.

A bagdadi kormány évek óta próbálja elérni, hogy Damaszkusz  kiadja azokat az egykori Baasz párti tisztviselőket, akik Huszein  hatalmának megdöntése után Szíriába menekültek. Irak kifogásolja,  hogy ezek az emberek szabadon élhetnek és politikai tevékenységet is  folytathatnak Szíriában. Bassár el-Aszad szíriai elnök az iraki vádakra azt válaszolta,  hogy az ilyen kijelentések "erkölcstelenek és politikai célzatúak".

"Az erkölcstelenség, Bassár, az emberek hidegvérű gyilkolása" – felelte erre transzparensén több száz iraki tüntető, aki hétfőn  összegyűlt a dél-iraki Hillában, követelve, hogy Damaszkusz "vessen  véget a terroristák és gyilkosok támogatásának". "A baaszisták és a  takfírik (szunnita szélsőségesek) a te országodból jönnek, Bassár" - állt a tüntetők egy másik transzparansén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.