'Gyerekgyár' Bukarestben

Leváltotta a román egészségügyi minisztérium az országos szervátültetési hatóság vezetőjét, aki ellen az ügyészség is vizsgálatot folytat az illegális petesejt-kereskedelmet folytató bukaresti kórház ügyében. Két izraeli orvos letartóztatását is kérték.

A szaktárca illetékesei szerint Victor Zotát azért menesztették, mert az izraeli tulajdonban lévő bukaresti Sabyc klinika a minisztérium jóváhagyása nélkül kapott engedélyt a  szervátültetési hatóságtól.

Codrut Olaru, a szervezett bűnözés ügyeiben illetékes ügyészség  vezető ügyésze szintén kedden közölte, hogy az általa vezetett  intézmény megvizsgálja, milyen körülmények között adta ki a  szervátültetési hatóság volt vezetősége az engedélyt.

A klinika tevékenysége július második felében került a román  hatóságok figyelmének homlokterébe. Akkor a rendőrség összesen 29  személyt vett őrizetbe. Közülük csak három személyt helyeztek  előzetes letartóztatásba, többek között a kórház igazgatóját és  annak fiát.

Később a román ügyészek két izraeli orvos letartóztatását is kérték. Az ügyészek szerint az orvosok el akarták hagyni Romániát,  és megkísérelték befolyásolni a vizsgálatot. A bíróság első fokon  elutasította az ügyészek kérését, így továbbra is csak három személy  van őrizetben a bukaresti "gyerekgyár" ügyében.

A három személyt illegális petesejt-kereskedelemmel gyanúsítják.  Az ügyészek szerint kiskorú lányoktól, nagy szegénységben élő -  zömében roma nemzetiségű - nőktől vásároltak petesejtet. A  petesejt-beültetésben főleg izraeli és német női páciensek  részesültek, akik állítólag fejenként 10-15 ezer eurót fizettek a mesterséges megtermékenyítésért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.