Gyerekfeleségnek csend a neve
A két megszeppent kislány körül nagy a sürgés-forgás. Mindenhol színes szalagok, csillámló arannyal befuttatott, hosszú vörös ruhák és rikító smink. India egyik északi államában, Rádzsasztánban ünnepnap van: a két kicsi nővér esküvője. Bár egyikük 11, a másikuk mindössze hatéves, férjhez adják őket – ugyanúgy, ahogy több tízmillió sorstársukat is szerte a világon Dél-Afrikától Afganisztánig.
A gyerekházasságok negyven százalékát Indiában kötik. Igaz, csakúgy, mint máshol a törvény itt is tilaltja és százezer rúpiára (körülbelül félmillió forintra) rúgó büntetéssel sújtja a gyakorlatot, ez ritkán zavar bárkit is: a vendégek önfeledten táncolnak, a hindu papok pedig éneklik az ünnepi dalokat. Sőt, az egyik örömapa még panaszkodik is a kormányra, amiért erőszakkal akarna felszámolni egy évezredes hagyományt.
Erre sok esély persze nincs. A gyerekházasság annyira mélyen gyökerezik a társadalomban, hogy egyszerűen senki nem jelenti az eseteket a hatóságoknak. Főleg vidéken nem, ahol néha minden falulakó meghívást kap a napokon át tartó ceremóniára, amely egy-egy családnak hozzávetőlegesen egyévi megélhetésébe kerül. A hagyomány oka egyébként éppen a szegénység. Egy olyan országban, ahol az emberek jelentős része napi húsz rúpiából, azaz száz forintból él, egy családnak érdekében áll, hogy mielőbb mások gondjára bízza a lánysarjakat.
Nagy úr a hagyomány, de az emberi jog is az – hangoztatják ezzel szemben azok a jogvédők, akik a kiskorúként házasságra kényszerített lányok védelmében lépnek fel. Ezek a nem csak arra hivatkoznak, hogy nem ritkán akaratuk ellenére kényszerítenek élethosszig tartó kapcsolatba egy-egy pubertáskorba alig eljutott tinédzsert, hanem arra is, hogy a korán házasodó lányok gyakorta írni-olvasni sem tanulnak meg a feleségesdi miatt.
Így Rukhmani sem: ahogy a 26 éves, kétgyermekes anya a BBC-nek arról beszélt, már húsz éve házas, de analfabétaként a tűző nap alatt, fullasztó hőségben kell megkeresnie a napi betevőt ahelyett, hogy tanult emberként élne. Az esküvő okozta traumáért a lányoknak valószínűleg csak sovány vigaszt jelent, hogy nem kell mindjárt össze is költözniük az ifjú férjjel; elég, ha ezt "csupán" 14-15 éves korukban teszik meg.
Egy nőkkel foglalkozó nemzetközi kutatóközpont, az ICRW felmérése szerint azokat a nőket, akik 18 éves koruk előtt házasodnak Indiában, kétszer annyi erőszak éri férjük részéről, mint azokat, akik csak később lépnek frigyre valakivel.
Néha persze akad, aki ellenáll a családi akaratnak. Kiút van is, ám csak nagyon keveseknek adatik meg: a bangladesi Munninak sikerült elhelyezkednie a textiliparban. Elmondása szerint szövőnőként már annyi pénzt keres és ad haza, hogy családja rég elfelejtette, hogy valaki egyszer még vőlegénynek is bejelentkezett az akkor 13 éves lányért.
