Gyámság alá helyezték a L'Oreal örökösnőjét

Családi gyámság alá helyezték a L’Oreal vállalat örökösnőjét, Franciaország leggazdagabb asszonyát.

Liliane Bettencourt egészségi  állapotával kapcsolatban a családnak már korábban aggályai voltak, és ezt most egy bíró is megerősítette. Egy orvosi szakvélemény közepesen súlyos időskori demenciát és Alzheimer-kórt állapított meg az asszonynál. Mostantól a vagyont a lánya, Francoise Bettencourt-Meyers és két unokája kezeli majd.

Liliane Bettencourt ügyvédje azonban másképp látja az ügyet: szerinte a család a 20 milliárd euróra becsült vagyonra akarja rátenni a kezét, ezért máris fellebbeznek.

Anya és lánya hosszú ideje háborúskodnak egymással: a viszály még a francia politikát is elérte, egy lehallgatott telefonbeszélgetésbe bukott bele tavaly Woerth munkaügyi miniszter. Francoise Bettencourt-Meyers három éve azzal vádolta meg az anyját, hogy François Banier nevű fotós hatása alá került, akinek egymillió dollárt és egy seychelles-i szigetet ajándékozott. Az örökösnő ezt nem tagadta, de úgy vélte, azt csinál a pénzével, amit akar.

Később kibékültek, Liliane Bettencourt megszakította a kapcsolatot a fotóssal. Abban is megállapodtak, hogy ha az idős asszony állapota rosszabbodik, akkor vagyonkezelőként Pascal Wilhelmet, az örökösnő ügyvédjét bízzák meg. Ám ő sem teljesen feddhetetlen: mint az El País írja, egy korábbi, vitatott üzlet épp rajta keresztül zajlott, nem kevesebbet, mint 143 millió eurót jutatott egy korábbi kliensének.

A mostani bírósági döntés az ügyvédet is megfosztotta vagyonkezelői tisztségétől. Liliane Bettencourt most azzal fenyegetőzik, hogy inkább elhagyja Franciaországot, mint hogy a lánya gyámkodjon felette.

Az örökösnő vagyonát lánya, Francoise Bettencourt-Meyers és két unokája kezeli majd
Liliane Bettencourt (L), heiress to the L'Oreal fortune and her daughter Francoise Bettencourt Meyers arrive for the L'Oreal-UNESCO prize for women in Paris, in this March 3, 2011 file picture. French judge ruled on Monday October 17, 2011 that a guardian be appointed to oversee the business affairs of L'Oreal's heiress Liliane Bettencourt, her daughter's lawyer said. The decision means that the billionaire's wealth and revenues -- including the 88-year old's 30 percent stake in L'Oreal -- will now be managed by her daughter Francoise Meyers-Bettencourt and her children. REUTERS/Charles Platiau/Files (FRANCE - Tags: BUSINESS CRIME LAW)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.