Gumibot és buldózer vetett véget az elfajult kijevi tüntetésnek

Erőszakba torkollott a tüntetés csütörtök késő este az ukrán nemzeti bank kijevi épületénél, többen megsérültek, a rendbontásoknak a nemzeti gárda vetett véget, állítólag erőszakot alkalmazva.
A jegybanknál történt rendbontásról péntekre virradóra adott hírt az ukrán és az orosz média.

A jelentések szerint a Valerija Hontareva jegybankelnök és helyettese, Olekszandr Piszarjev távozását követelő, "pénzügyi Majdannak" nevezett tiltakozó akció még kedden kezdődött, csütörtök este kilenc óra tájban pedig kezdtek elfajulni a dolgok.

Az UNIAN hírügynökség idézte a rendőrség tájékoztatóját, amely szerint a tüntetők virágládákat, hordókat és gumiabroncsokat hordtak össze a jegybank bejáratánál korábban létesített sátortáboruk védelmére, kihegyezett botokkal próbálták távol tartani az esetleges "betolakodókat".

A területfenntartó vállalat dolgozói megpróbálták felszámolni a járdán létesített sátortábort és a barikádot, de a tüntetők összetűztek velük. Végül a nemzeti gárda katonái választották szét őket. A rendőrség cáfolta, hogy a belügyminisztérium kötelékéhez tartozó gárda erőszakot alkalmazott volna, a kijevi média szerint azonban ez megtörtént, és gumibotokat is bevetettek, majd buldózerekkel takarították el a tiltakozók táborát.

Egyes hírek szerint az összetűzésekben négyen megsérültek, két embert kórházba kellett szállítani.

Az éjszaka a helyszínre érkezett Arszen Avakov belügyminiszter, és bejelentette, hogy büntetőjogi eljárás indul a demonstráció feloszlatása ügyében. Közölte továbbá, hogy felmentette a körzeti rendőrparancsnokot, helyettesét pedig a vizsgálat végéig felfüggesztette teendői végzése alól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.