Greenpeace: kalózkodás helyett csak huliganizmus

Az orosz hatóságok szerdán ejtették az Arctic Sunrise hajó 30 aktivistája eleni eddigi vádakat. Az újért, a huliganizmusért tizenöt év helyett csak hét év börtön jár.

Kalózkodás helyett már „csak” huliganizmussal vádolják Oroszországban a nemzetközi környezetvédő szervezetnek, a Greenpeace-nek azt a 28 aktivistáját és két szabadúszó újságírót, akiket az Arctic Sunrise hajó fedélzetén tartóztattak le egy tiltakozó akció miatt. Huliganizmusért az aktivisták maximálisan hét év börtönt kaphatnak. Bár kalózkodásért tizenöt év járhatott volna, a Greenpeace a jelentősen szelídült vádat is „vadul aránytalannak” bélyegezte.

Orosz ügyészségi vádak szerint a 28 aktivista és az újságírók egy jégtörő, az Arctic Sunrise fedélzetén behatoltak a Gazprom egyik olajfúró tornyának, a Prirazlomnajának a biztonsági zónájába, és közülük néhányan meg is próbáltak felmászni a platformra, tiltakozásul a Barents-, illetve a Pecsora-tengeri orosz kőolaj-kitermelés ellen. Tavaly a Greenpeace-nek már volt egy hasonló akciója, és akkor Kumi Naidoo ügyvezető igazgatónak is sikerült megmásznia az olajfúró tornyot, de az oroszok most készültek, vízsugárral, illetve figyelmeztető lövésekkel akadályozták meg, hogy az aktivisták ezt újra megtegyék. Az Arctic Sunrise-t ezután az oroszok megszállták és Murmanszkba kísérték, az aktivistákat pedig előzetes letartóztatásba helyezték, és bent is tartják egészen november 24-ig. A hatóságok mindegyik vádlott esetében elutasították, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen.

A múlt héten 11 Nobel-békedíjas közéleti személyiség levelet is írt Vlagyimir Putyinnak az ügyben, arra kérve az orosz elnököt, járjon közben, hogy a kalózkodás vádját ejtsék az aktivisták ellen. Ez most megtörtént, de – jelezte Vladimir Markin, az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság vezetője – nem zárja ki, hogy a közeljövőben kémkedés vagy terrorizmus gyanújával is megvádolják őket. Megfigyelők a vád megváltoztatásáról egyébként azt mondják, hogy Oroszország mindenáron ürügyet akar a Greenpeace elítéléséhez, a huliganizmus pedig egyszerűen reálisabb, mint a kalózkodás. Putyin az ügyről azt mondta, szerinte az aktivisták megsértették ugyan a nemzetközi törvényeket, de nyilvánvaló, hogy nem kalózok. Ehhez a maga részéről Vladimir Csuprov, a Greenpeace oroszországi igazgatója most annyit tett hozzá, hogy az aktivisták ugyanennyire kevéssé huligánok is.

Mivel az Arctic Sunriuse holland zászló alatt hajózott, Hollandia a Nemzetközi Tengerjogi Bíróságon pert indított Oroszország ellen, követelve, hogy az oroszok az aktivistákat és a jégtörőt is engedjék szabadon. Moszkva ezután jelezte, hogy bojkottálni fogja a pert, már csak azért is, mert 1997-ben, az z ENSZ tengerjogi egyezményének ratifikálásakor különnyilatkozatot tett arról, hogy figyelmen kívül hagyja a viták rendezését célzó eljárásokat. Oroszország ettől függetlenül nyitott a helyzet rendezésére – jelezte a külügyi tárca közleménye.

Az őrizetbe vett 28 aktivista és két újságíró összesen 18 országot képvisel.

Ne pusztítsd az Északi-sarkot! – augusztusban az olajplatformra hat Greenpeace-aktivista mászott fel
Action at Gazprom's Arctic Oil PlatformGreenpeace activists display a banner reading 'Don't kill the Arctic' (in Russian). A team of 6 Greenpeace activists including Executive Director of Greenpeace International, Kumi Naidoo, board energy giant Gazprom’s Arctic oil platform Prirazlomnaya off the North-eastern coast of Russia in the Pechora Sea. The activists have supplies that will last for several days. Gazprom looks set to begin full commercial drilling operations by early next year, becoming the first ever company to start commercial oil production in the offshore Arctic.08/24/2012
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.