Görögország rosszul bánik a menekültekkel

Görögországban „humanitárius válságot” okozhat, hogy rosszul bánnak a menedékkérőkkel és bevándorlókkal, állítja az Amnesty International (AI) jelentése.

Az Amnesty International azzal vádolja a görög kormányt, hogy letartóztattak több ezer menekültet, köztük sok gyereket is, és „szégyenletes, szörnyű” körülmények között tartják őket fogva.

Görögországba sok menekült érkezik ázsiai és afrikai országokból, innen ugyanis már könnyen tovább tudnak utazni az Európai Unió más országaiba. Az eladósodott, válság sújtotta országban azonban az utóbbi időben megnövekedett az idegenekkel szembeni támadások száma, írja a BBC.

Az AI jelentése szerint Görögország a legalapvetőbb követelményeket sem teljesíti, hogy menedéket tudjon nyújtani az évente ide érkező menekülteknek. A dokumentum elsősorban arra a sok gyerekre hívja fel a figyelmet, akiket nagyon szegényes körülmények között tartanak a nemrég megnyílt korinthoszi fogvatartó intézetben, megszegve ezzel a nemzetközi normákat.

A nemzetközi szervezet kiemeli a már mindennapossá váló rasszista támadásokat is. Az indulatok fokozódását mutatja, hogy a parlamenti választásokon 18 mandátumot szerzett a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt, amely az ország gazdasági problémái miatt az illegális bevándorlókat vádolja.

Az országban augusztus elején a Kszeniosz Zeusz (Vendégszerető Zeusz) fedőnevű rendőrségi akció során Athénban 1100, iratok nélküli menekültet tartóztattak le, valamint 4900 menekültet bevittek és kihallgattak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.