Görögország „mega-menekülttáborrá” válhat

Miro Cerar szlovén kormányfő a macedón–görög határ megerősítését javasolja az uniós határőrizeti ügynökség (Frontex) segítségével, az Európai Bizottság támogatja az elképzelést. Így napokon belül jelentősen csillapítani lehet a Törökország felől Görögországon keresztül érkező menekülthullámot.

A szlovén kormányfő javaslata szerint az uniós tagországoknak pénzzel, technikával és személyzettel kellene támogatnia Macedóniát a Görögországgal közös határának biztosításában. A határőrizet megerősítésével napokon belül jelentősen csillapítani lehet a Törökország felől Görögországon keresztül érkező menekülthullámot – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.

Az Európai Bizottság támogatja a szlovén javaslatot, és szeretne a lehető leggyorsabban jogi lehetőséget teremteni a Frontex bevetésére az Európai Unión kívül, például Macedóniában.

Az uniós belügyminiszterek hétfői értekezletének margóján külön megbeszéléseket folytatnak majd a szlovén javaslatról – jegyezte meg a lap. A beszámoló szerint a német kormány egyelőre tanulmányozza a ljubljanai vezetés tervét.

A szlovén elképzelés alapján a menekülthullámmal érkező emberek Görögországban rekednének – írta a Bild am Sonntag, amelynek testvérlapja, a Bild című újság korábban már beszámolt egy hasonló tervről. Online kiadásában január 18-án megjelent cikke szerint a Brüsszelben, Berlinben és Bécsben formálódó válságkezelési tervek alapján az az egyik lehetséges „forgatókönyv”, hogy a Frontex segítségével megerősítik a macedón–görög határt, ha Görögország nem tudja feltartóztatni a menekülthullámot.

Az új határigazgatási rendszert március közepén vezethetnék be, következménye pedig az lehet, hogy Görögország „mega-menekülttáborrá”, az EU menekültelosztási és menekültkitoloncolási központjává válik – írta a Bild, amely szerint az athéni vezetés cserébe pénzügyi támogatásra számíthatna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.