Görögország: a megszorítások felelősek az öngyilkosságok feléért

Egy frissen publikált brit kutatás szerint a válság csúcsán a megszorító intézkedések vezettek az öngyilkosságok feléhez Görögországban.

A Portsmouth Egyetem kutatói szerint nyilvánvaló az összefüggés a válság következtében hozott megszorító intézkedések, és a férfiak körében tapasztalt öngyilkosságok számának növekedése között.

A tegnap publikált dokumentumból kiderül, hogy már 1 százalékos állami költségcsökkentés hatására is 0,43 százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma a férfiak körében. Nikolasz Antonakakisz, a tanulmány társszerzője szerint 2009 és 2010 között mintegy 551 férfiról tudni, hogy „kifejezetten a megszorító intézkedések miatt" végeztek magukkal.

„Ez majdnem egy öngyilkosság per nap. Mivel tudjuk, hogy 2010-ben nagyjából két öngyilkosság jutott egy napra, úgy tűnik, hogy az esetek felében ez a megszorításoknak volt köszönhető" – nyilatkozta Antonakakisz a the Guardiannek. A közgazdász, állítása szerint azt követően kezdett érdeklődni a jelen kutatási téma iránt, miután az öngyilkossági esetek a figyelem középpontjába kerültek a görög médiában.

Mint ahogy a brit lap rámutat, eddig is voltak olyan kutatások, amelyek a negatív gazdasági mutatók és azok egészségre gyakorolt hatásait vizsgálták, de a jelenlegi egyedülálló a tekintetben, hogy a megszorítások és az öngyilkosságok közötti összefüggést elemzi.

Antonakakisz elmondta, hogy kollégájával, Alan Collins professzorral – aki a tanulmány másik szerzője –, igencsak meglepődtek, hogy milyen sokan vetettek véget életüknek a válságkezelő intézkedések hatására, valamint az is váratlanul érte őket, hogy ilyen világos az összefüggés. Érdekes azonban, hogy kifejezetten a férfiak körében tapasztalták a jelenséget, ugyanis a nők körében nem növekedett meg ily mértékben az öngyilkosságok száma.

A kutatás szerint ennek az lehet az oka, hogy a 45 és 89 év közötti férfiak voltak azok, akik a vizsgált időben leginkább ki voltak téve a megszorító intézkedéseknek, ugyanis az ő fizetésük és nyugdíjuk csökkent a legnagyobb mértékben.

Görögországban azonban nemcsak az öngyilkosságok száma növekedett a válság következtében, hanem a HIV fertőzötteké is. A 2011-ben tapasztalt 200 százalékos növekedés annak volt köszönhető, hogy az ötven százalékot súroló munkanélküliség miatt radikálisan megnövekedett az intravénás drogot használó fiatalok száma.

Antonakakisz és Collins tervei között szerepel, hogy Görögország után olyan, a válság által igen komolyan sújtott országokat is vizsgálnak majd, mint Spanyolország, Portugália, Olaszország vagy Írország.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.