Goodluck Jonathan ismét ringbe száll

Nigéria jelenlegi elnöke közleményben jelentette be, hogy a februári elnökválasztáson ismét megméretteti magát.

Goodluck Jonathan korábban tagadta az ismételt elnökjelöltségéről felröppent híreszteléseket. Az indulásról szóló bejelentés sokakat meglepetésként ért, ismerve az elnök felé záporozó kritikákat a Boko Haram terrorcsoporttal, a burjánzó korrupcióval és az elrabolt, már hónapok óta fogva tartott több mint 200 diáklánnyal szembeni tehetetlensége miatt.

Elemzések kimutatták, hogy a jómódú családból származó elnök valóban a legesélyesebb jelölt a februárban tartandó elnökválasztás során, annak ellenére, hogy egyre több kormánypárti tag döntött a pártjával való szakításáról.

Ha az elnöknek valóban sikerül tűzszüneti megállapodást kötnie a Boko Harammal és az elrabolt diáklányok ismét szabadok lesznek, újraválasztása garantálható.

Az ellenzék pártja decemberben választja meg vezetőjét és Jonathan kihívóját, aki előreláthatólag Muhammadu Buhari, az egykori katonai vezető lesz.

BBC-hez eljutott hírek szerint a hadsereg már az ország északkeleti részén található Mubi városát is visszafoglalta. Helyi lakosok a sajtónak arról számoltak be, hogy a nigériai katonák elzárták a település fő útvonalait.

Adamawa állam második legnagyobb városa egy fontos kereskedelmi központ is egyben. A hadsereg közeledésének hírére jelentős mértékű menekülthullám indult el, sőt egyes hírek szerint katonák is a szökést választják.

Habu Saidu helyi lakos az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy Mubi szinte teljesen kiürült, akik eddig itt éltek, a hadsereg által körülvett főútvonalakat elkerülve gyalog indultak útnak.

A kormány még a hónap elején bejelentette, hogy sikerült megállapodásra jutnia a Boko Harammal a tűzszünetről, ami a rabságban lévő diáklányok kiszabadulását is jelentette volna. A béke megvalósulását azonban megkérdőjelezi, hogy az összetűzések számos területen tovább folytatódtak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.