Goodfriend mindent elmondott, amit tud

A hvg interjút készített az Egyesült Államok új magyarországi nagykövetével, Colleen Bell-lel.
Az utóbbi időben valóban akadtak problémák, de az én feladatom az őszinte párbeszéd és a nyitott kommunikáció fenntartása lesz – intézte el egyetlen mondattal a kitiltási botrányt Colleen Bell az első interjúban, amelyet Magyarországon nagykövetként adott. Bell a hvg-vel ült le a beszélgetésre. Beszél arról, hogy az egy hónapos nagyköveti felkészülés alatt konzultált a kétoldalú kapcsolatok szakértőivel, civil szervezetek képviselőivel és az amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjével, André Goodfrienddel, és rendszeres napi elemzéseket kapott a magyarországi sajtó alapján is. Ezek révén annyi információhoz jutottam, mintha – ahogy mondani szokás – tűzoltócsőből próbáltam volna inni – jegyzi meg.
Colleen Bell és Magyar Levente, a KKM államtitkára az amerikai nagykövet asszony érkezésekor Budapesten a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Colleen Bell és Magyar Levente, a KKM államtitkára az amerikai nagykövet asszony érkezésekor Budapesten a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Kovács Márton / Külgazdasági és Külügyminisztérium

Bell nem karrierdiplomata, hanem politikai kinevezett az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének az élén, azok miatt az adománygyűjtő akciók miatt, amelyekkel Barack Obama elnök és a Demokrata Párt más politikai jelöltjeinek a kampányához járult hozzá. Obamát – meséli az interjúban – még akkor ismerte meg, amikor a politikus illinois-i szenátor, ő maga pedig környezetvédelmi aktivista volt. "Fél órát beszéltünk. Amikor kijöttem a szobájából, azt mondtam a kollégáimnak, hogy egyszer még amerikai elnök lesz belőle. Egy évvel később hívott, hogy vegyek részt a kampányában" – mondja erről.

Bell szerint az elnök volt az is, aki felkérte, hogy legyen nagykövet. "Izgatott lettem, mert itt csodálatos embereket, gazdag kulturális örökséget ismertem meg" – meséli. A nagykövet asszony korábban egyszer járt Magyarországon, a négy közül az egyik gyereke pedig hátizsákkal Debrecenig is eljutott. A magyar nehéz, de csodálatos nyelv – reagál a hvg megjegyzésére, hogy csak apró akcentussal ejti ki Budapest nevét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.