Gondok vannak a Karadzsics-ítélettel

Kezdhetik újra a tárgyalást a húsz évvel ezelőtti ügyekben, döntött a hágai fellebbviteli fórum. Így tovább vizsgálják a népirtás vádját, miszerint Karadzsics 1992 márciusa és decembere között bűnszervezetben vett részt, amelynek célja a muszlimok és horvátok "végleges eltávolítása" volt Bosznia-Hercegovinából.

Hibázott az első fokon eljáró törvényszék, amikor ejtette az egyik népirtás vádját Radovan Karadzsics egykori boszniai szerb elnök ellen - ismertette a döntést csütörtökön Hágában Theodor Meron bíró. Ezért a fellebbviteli bíróság úgy döntött: Karadzsicsnak felelnie kell a tavaly nyáron ejtett vádpontra is.

Radovan Karadzsics
Radovan Karadzsics

A 2009-ben véglegesített vádirat szerint Karadzsics ellen 11 vádpontot fogalmaztak meg az ügyészek, ezek közül az első kettő az, amelyik népirtással vádolja a boszniai szerbek egykori vezetőjét. A kettőből az első alól tavaly nyáron felmentette Karadzsicsot a törvényszék, mert úgy ítélte meg, hogy a vád nem lenne megfelelően bizonyítható. A fellebbviteli kamara szerint viszont a törvényszék hibásan döntött így, mert az ügyészek által felvonultatott bizonyítékok igenis alkalmasak lehetnek arra, hogy bizonyítsanak bizonyos "népirtó tetteket". Ilyennek ítéli a fellebbviteli bíróság például azt, amilyen körülmények között a szerbek horvát és bosnyák fogjaikat tartották: gyakran összezsúfolva, egészségügyi ellátás, élelem, víz, tisztálkodási lehetőség nélkül.

Ezek a bizonyítékok a bíróság szerint alkalmasak lehetnek annak bizonyítására, hogy az elkövetők valós szándéka a népirtás volt, az, hogy az embertelen "életkörülmények az áldozatok fizikai megsemmisülését okozzák".
 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.