Golfütővel verték ki belőlük a román himnuszt

Romániában beszéljetek románul, vagy húzzatok el – vágták a két magyar fiatal arcába Nagyváradon.

Nyíltan etnikai indíttatásból két magyar fiatalt vertek meg a szerdáról csütörtökre virradó éjjel Nagyváradon – írja a manna.ro. Ahogy a romániai magyar hírportál cikkéből kiderül, a magyar fiatalok három román társukkal éppen kosárlabdáztak a várad-rogériuszi református templom mögötti pályán, amikor éjfél körül arra tévedt egy tizenkét fős román társaság. Ennek néhány tagja beszólt a kosarazó fiataloknak, és bár egy rövid szóváltás után már úgy tűnt, hogy a román társaság továbbáll, hangadója az utolsó pillanatban meghallotta, hogy pályán lévők közül ketten anyanyelvükön, magyarul beszélnek egymáshoz.

– Romániában beszéljetek románul, vagy húzzatok el – fordult vissza a társaság vezére, a kötözködés pedig ezután rövid idő alatt veréssé fajult: a magyar fiatalokat megrúgták, és vallomásuk szerint fémből készült golfütővel kényszerítették arra, hogy a román himnuszt énekeljék. A két magyarral együtt kosarazó román fiatalokat a támadók futni hagyták.

A megvert magyaroknak végül sikerült elmenekülniük. Miután feljelentést tettek, a támadókat kommandósok fogták el egy közeli parkban. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.