GMO-szabadságharc: legyőztük Brüsszelt

Pénteki ítéletében a luxembourgi Európai Bíróság – Magyarország és a hozzá csatlakozó országok keresetének helyt adva – megsemmisítette az Európai Bizottság azon határozatait, amelyekkel az Amflora nevű génmódosított burgonya ipari és termelési célú forgalmazását, illetve takarmányként történő felhasználását engedélyezte.

A döntés közvetlenül kihat az élelmiszerpiacra és az egészségre is, mivel a fenti engedélyek nyomán eddig nem lehetett kizárni, hogy az Amflora módosított génjei bekerüljenek a táplálékláncba. A bírák friss ítéletükben azt állapították meg, hogy a bizottság súlyosan megsértette az engedélyezési eljárás szabályait, ezért a kiadott engedélyek semmisek.

A most véget ért pert 2010-ben, még a kormányváltás előtt Magyarország, illetve a hozzá csatlakozó Franciaország, Lengyelország, Ausztria és Luxemburg indította az Európai Bizottság ellen, arra hivatkozva, hogy az uniós engedélyezés jelentős környezeti és egészségügyi kockázatokat okozott. A beadvány szerint nem vizsgálták ki elég körültekintően az emberi egészségre, az állatokra, illetve a környezetre kifejtett esetleges káros hatásokat, annak ellenére, hogy ez a génmódosított fajta olyan gént is tartalmaz, amelynek hatására bizonyos antibiotikumokkal szemben ellenálló képesség alakulhat ki, akár az emberben is.

– Azt reméljük, hogy a bírósági döntésnek köszönhetően a jövőben már nem fordulhat elő olyan eset, amikor a tagállami szakértők nem vehetnek részt megfelelő súllyal az engedélyezési folyamatba – írja a döntést üdvözlő közleményében a Greenpeace. – Külön öröm számunkra, hogy a jogi eljárás fő kezdeményezője, dr. Rodics Katalin azóta a Greenpeace agrártémákkal foglalkozó regionális munkatársa lett – írják a zöldek. A szakértő, akinek a munkája a magyar álláspontot megalapozta, a kormányváltás után távozott a szaktárcától, mivel a szakértelmére már nem tartottak igényt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.