Szállítják Costát

Már hat mérföldre elvontatták a Costa Concordia tengerjáró roncsát a toscanai Giglio szigetétől, a vontatmány két csomós sebességgel Genova felé halad - közölte Franco Porcellacchia, a hajót birtokló Costa Crociere hajótársaság mérnöke.
A hajóroncs eltávolítását célzó művelet szerda hajnali hatkor kezdődött. A sziget partjainál 2012. január 13-án zátonyra futott hajó roncsát először megszabadították az ezt rögzítő acélhuzaloktól, majd a tengerjárót az eddigi pozíciójával ellentétes irányba fordították, hogy orrával tudják elvontatni. A hajóroncs elforgatása szemmel is jól követhető volt.

A Costa Concordiát Giglio partjairól egész tömeg követte figyelemmel. A sziget lakói és turisták tapssal és kendőket lobogtatva búcsúztak az óriás hajóroncstól. "A taps elsősorban azoknak szól, akik több mint egy éve dolgoznak a hajó elmozdításán" - hangoztatták Giglio lakosai. Úgy fogalmaztak, mostantól a sziget és a közeli tengerszakasz ismét az övék.

"A Costa Concordia elment, de a 2012. január 13-án történt tragédia emléke kitörölhetetlen" - mondta Pablo Lazaro Juan, a hajószerencsétlenség egyik spanyol túlélője, aki a Costa Concordia elvontatására érkezett Giglióra.

Az olasz parti őrség első jelentése szerint a Costa Concordia enyhe olajfoltot hagy maga után, de ez elenyésző mértékű. A vontatás olasz és nemzetközi vizeken történik.

Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője úgy fogalmazott, hogy a Costa Concordia tragikus kalandja akkor ér véget, amikor megérkezik Genovába. Kijelentette, a Costa Concordia óriás roncsán több mint két éve folyó munka az olasz szaktudás dicsőségére válik. Hozzátette, soha nem felejtik el a hajószerencsétlenség 32 áldozatát. A mintegy háromszáz méter hosszú, több mint száztízezer tonna súlyú hajóroncsot két vontatóhajó húzza a genovai kikötőhöz tartozó Voltri hajógyáraiba, ahol szétszedik.

A Giglio és Genova közötti kevesebb mint háromszáz kilométeres távolságot a Costa Concordia 4-5 nap alatt teszi meg. A hajó roncsát további tizenöt kisebb hajó kíséri a tengerjáróról leszakadó darabok és esetleges szennyeződések összegyűjtése érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.